Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. A Kárpát-medence magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézményeinek gyakorlata
Hozzászólások 195 Kontra Miklós: Idegen nyelv, második nyelv, államnyelv Amit most mondok, az Beregszászi Anikó előadása alatt jutott eszembe, de már máskor is, többször is. Az első, a beregszászi főiskolán nagyon jól lehetett látni, hogy tannyelvről is beszélünk és tantárgyról is beszélünk. A beregszászi főiskolán az ukránt tantárgyként tanítják. A munkácsi összehasonlítás azt mutatta, hogy az, hogy a főiskolán tantárgyként tanítják az ukránt, esetleg több hasznot is hozhat, minthogy valaki ott fürdőzik a munkácsi ukrán nyelvi fürdőben. Ez nagyon fontos, és ezt minden iskola megcsinálhatja nyugodtan, ahol nem tantárgy a magyar azoknak, akik nem tudnak elég jól magyarul, és nem tantárgy az államnyelv azoknak, akik nem tudják elég jól az államnyelvet, ott nem tesznek meg szerintem annyit, amennyit meg lehetne tenni. A másik dolog: szó volt arról, hogy elképzelhető, hogy valaki úgy nő föl egy kárpátaljai faluban, hogy ukrán szót nem is hall, kivéve, ha bekapcsolja a rádiót, tévét. Ez akkor egy színtiszta magyar falu. Itt jön a terminológiai probléma, hogy akkor most itt milyen szerepet játszik az ukrán nyelv egyáltalán, ha játszik valamilyet is. Azért hoznám szóba, mert nagyon sokszor azt mondják emberek, hogy az államnyelvet idegen nyelvként kéne tanítani, nem pedig úgy, minthogyha az anyanyelvűnk lenne, és ebben igazuk van, csak az idegen nyelv szót nem szeretem. Azért nem szeretem, mert szociolingvistaként úgy szoktunk fogalmazni - egészen az elmúlt időkig -, hogy az idegen nyelv az a nyelv, amit az ember az iskolában tanul tipikusan, és amit csak ott, az iskolában hall. Abban a pillanatban, amikor kilépek az iskolából, körbe vagyok véve egy másik nyelvvel, ami nem az a nyelv. Tehát tipikusan Magyarországon a japán idegen nyelv, az angol is az. De Beregszászban biztos, hogy az ukrán nem idegen nyelv, hiszen látjuk, hogy a város fele nem magyar. Tehát ott nemigen lehet úgy élni a mindennapi életemet, mintha csak magyarral lennék körülvéve. Na most az idegen nyelvtől megkülönböztetjük a második nyelvet. Második nyelv az, ami nem az én anyanyelvem, de állandóan körül vagyok vele véve. Ennek a nyelvészeti megkülönböztetésnek van egyrészt pedagógiai vonatkozása, másrészt van politikai vonatkozása. A pedagógiai vonatkozása az, hogy tényleg nem úgy kell tanítani egy idegen nyelvet, mint egy második nyelvet. (És persze egyiket sem szabad(na) úgy tanítani, mint az anyanyelvet.) Hiszen hogyha Beregszászon él valaki, és ukránul akarom jobban megtanítani, akkor az másmilyen eljárást, másmilyen pedagógiát, másmilyen tananyagot és minden egyebet kíván, mintha angolul akarnám megtanítani. Hiszen ha nem tudja a gyerek ezt vagy azt vagy amazt ukránul, nem azt mondom neki, hogy fogj egy szótárat (ami esetleg nincs is), és tanuld meg, biflázd be, hanem azt mondom, hogy játsszál a gyerekekkel és próbáld meg kideríteni, hogy ennek mi a neve ukránul, vagy annak mi a neve. Ezt viszont hiába mondanám én Debrecenben egy angolul tanulónak, mert hány angolt talál itt az utcán, akitől ezt meg tudja tanulni? Tehát más a nyelvpedagógiai eljárás. Van egy politikai vonatkozása a dolognak: az, hogy a nemzetállamot építő politikusok gyakran fölhergelődnek azon, hogyha valaki azt mondja, hogy a románt itten idegen nyelvként kéne tanítani és nem anyanyelvként. Hogy az nem idegen nyelv, hanem...! Lehet, hogyha második nyelvnek tetszenek nevezni ezt, akkor kevésbé hergelődnek fel azok, akik föl szoktak hergelődni. De lehet, hogyha államnyelvnek tetszik nevezni, akkor még kevésbé fognak fölhergelődni.
