H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
98 Vida Gergely vasoknak” megfelelni nem tudó (és nem is akaró) szubjektum, kissé erős szóval: menekülésének artikulációi. A szubjektum identitásproblémáit a gyakran némi pátoszszál szóba hozott írói szereppel való azonosulást lehetővé tevő szövegbe írja bele. Az „én művem" (vő. 609.), vagyis az én metaforája nem teszi, de nem is teheti lehetővé a birtokviszonyok feloldását. így azonban úgy tűnik, hogy a szubjektum az „én” fixációját tagadó szövegébe centrumként íródik vissza.5 Az „én művem"-ben egy egyszeri, megismételhetetlen, autonom szubjektum képe rajzolódik ki, amely, ahogyan azt a szöveg egyik allegorikus története is elmondja, abszolutizálja másságát mások másságának elismerésével: „mindenkinek mások a Gondolatai, tehát más a gondolatregénye!” (610.) Kérdés marad, mennyire dialógusképes az olyan szubjektumfelfogás, amely az egyet nem értés evidenciáját (484.4.) bocsájtja előre, nem gondol-e el mindenféle kritikát az autoritás megsértéseként és magát nem úgy állítja-e be, mint aki tudja, hol a határ megértés és kiforgatás között. „Mindenbe bele lehet kötni. Minden mondandóba számtalan helyen bele lehet kötni. Az a kérdés, megérteni akarok-e egy alternatívát, vagy kiforgatni - például egy másik alternatíva kedvéért. (Ami még mindig jobb volna, mint az érdektelenség.)" (384. kiem. V. G.) Az itt vázolt lehetőség éppen az értelmezői szöveg által teljesülhet be. Talán ezek után nem túlzás azt állítani, hogy az ilyen helyek inkább a szubjektumnak egy szubsztanciálisabb felfogásához vezethetnek, valahova vissza a modernitás küszöbéhez: nem tévesztve szem elől természetesen, hogy az Ibolyának más olvasatai is szóba jöhetnek, mert hát mindenkinek más a „gondolatregénye”. Jegyzetek 1 Tözsér Árpád és Peter Andruška javaslatai. In: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona, 1918-1995, szerk. Fonód Zoltán, Madách - Posonium, Bratislava, 1997, 85; Irodalmi Szemle, 1993/7-8, 161. Csanda Gábor a műfaji problémát tanulmányának címébe emeli az Ibolyaból vett idézettel: „A fantazma az a regény, amely vers", In: Csipesszel a lángot, Nappali ház, 1994.
