H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
94 Vida Gergely ció bázisán strukturálódó szubsztanciát. A regény tételezi a mindent-mondás lehetőségét (ennek egyik kijelentésváltozata az irodalomra utalva: „AZ IRODALOM NEM BABLEVES! Nem lehet elsózni. " 547.) s a leírt mondatok - melyek magát a regényt is létrehozzák - érvényessége nem valamiféle igazságkritériumokhoz mérten legitimálódik, hanem puszta (meg)létük tekintetében. Ezek a mondatok azonban önnön létezésük posztulálásán kívül mindig egy nyelven kívül eső tartományra, a Végtelen kiszámíthatatlan „létére" utaltak és utalnak: ugyanis minden leírt mondat - éppen létrejötte pillanatában - felidézi azt a már csupán múlt idejű potencialitást, amely a szubjektum szabad választásának következtében a Minden Mondatok Univerzuma (pl. 380.: az MMU egy „logikai elmélet, amelynek alapaxiómája a Tetszőleges Mondat Elve”) gyanús kifejezésével jelölt tartományban „maradt". A választás a szubjektum tette, tökéletes döntés nincs, de a döntés „van” és szubjektumkonstituáló funkciója van. Mindez még akkor is elmondható, ha a teremtést megengedő és megindító racionális tettsorozatként leírt választásokkal kapcsolatban e választások „nehézségeiről” beszél. A nem tudni mit válasszunk problémájának kitett szubjektum választását befolyásolják a környezet hatásai és determinálják azt, de módjában áll a tudati tevékenységének aktualizálásával mérlegelni a Választást megelőző Tevékenységi Lehetőségeket (387.7.). Az uralhatóság, az ellenőrizhetőség vágya a szubjektumnak önmagába vetett bizalmát jelzi. Még ha e műveletben a „Lény” meg is kettőződik, ez reflektált kettősség marad - ahogyan a vizsgált szövegrész szóhasználata is mutatja. A környezet változásaival e lehetőségek szintén változnak, de az MMU-val analóg módon mintha valami eleve adott szubsztanciaként funkcionálnának: a választást megelőző pillanat a szubjektum számára mintha szubsztanciálisként artikulálódna: még akkor is, ha a választásban „majd” az egzisztencia történik meg. Az analitikus nyelv potenciái azonban nem terjednek ki egy más „anyagú”4 fenomén leírására, így a narrátor-szubjektum kénytelen nyelvének törvényeit követni, ezért a választás körüli szituációt csak időbeni folyamatként tudja leírni. Ezzel azonban aláássa saját állítását az egziszencia pri-
