H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
82 Beke Zsolt nyé”-ben. A regény szövegét működtető hatásfunkciók közül most csak egy-egy kiragadott példa bemutatására vállalkozunk. I A regény egyik jellemző szövegszervező motívuma az uroborosz metaforája. Egyik megközelítés alapján ez a metafora az eredménytelen körbejárás, az ugyanoda-érkezés értelmét sugallja. Vagyis egy olyan folyamatot, mely bizonyos megtett út után kiindulópontjához érkezik meg. A szövegben ezt olvashatjuk: „Olyan ez, mikéntha az uroborosz kígyó szájából kivesszük a farkát, és a Tapasztalásban, a Tapintásban (látszólag) megszakad az az Áram, az az éló' Villamosság, ami a Minden léte, amely csak a Tapintás csalatkozásában szűnhet meg. A kígyó ekkor látni kezdi a »saját« farkát, vagyis zavarba ejtően Kettőnek látja azt, ami valójában Egy "3 (kiem. B. Zs.) Ebben az esetben az identikus kezdet- és végpont szinekdochikusan, a rész-egész viszony alapján kapcsolódik az egész végigjárt körhöz, s a reménytelenség, a dekadencia, a tragédia, illetve a groteszk kapcsolódását teszi lehetővé. Az Ibolya illata elbeszélője kimondottan is az Én, a szubjektum szétírására törekszik azzal, hogy megpróbálja történetéből kiküszöbölni a „valós" szereplőket, s helyettük a gondolatot (a gondolatokat) teszi meg főhősévé. Mindehhez szívesen alkalmazza elvont elbeszélői szituációk, személytelen pozíciók kialakítását. Ám a szöveg olvasása közben lassan egy erős elbeszélői csomópont határozott körvonalai rajzolódnak ki. Az egyes szám első személyben elbeszélt én azonosul az elbeszélő énnel, mely meghatározhatóságának, rögzítettségének köszönhetően más (személytelen-tudományos, példázatszerű) szövegrészek, vagyis végső soron az összes szövegrész elbeszélőjévé is válik. Farnbauer szövegében az elbeszélő tehát megmarad egy kötött távlatú, fejlődő - s így lényegében talán a fejlődésregény szerkezeti törvényei szerint változó -, ámbár mégis túlságosan világosan körülhatárolható énnek, identitása egy önmegértési folyamat eseménysorában rajzolódik ki, azonban központja érintetlen marad.
