H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Az ibolya illata

Beke Zsolt

Uroborosz és spirál

A hetvenes, nyolcvanas és a kilencvenes évek magyar irodalmában - a líra után 1986 környékén a prózában szintén végbement „posztmodern fordulatot” követően is - kimutathatóak mind a modern1, mind a posztmodern megformáltságú alkotások. Egymás mellett, egymást támogatva vagy éppen kioltva, tehát egymással mindenképpen bizonyos mértékű párbeszédet folytatva létezik mind a kettő, s elkülönülésük módozatai is változatos képet mutatnak.

Azokban a szövegekben, melyek a Szlovákiában élő alkotók nevéhez kapcsolhatók, túlsúlyban vannak azok a tendenciák, amelyek a modern irodalmi hagyomány eszközeiből válogatnak.2 (Annak a problémának a tárgyalása, hogy létezike szlovákiai magyar irodalom, túlságosan messzire vezetne, s ezért ezt a kérdés most nyitva hagyjuk.)

Mindebből következik az is, hogy az irodalom elméletével foglalkozóknak meg kell kísérelni e szövegek értelmezését valamelyik hagyományban egy saját maguk által kialakított - illetve állandóan kialakulóban lévő -, az irodalomtörténeti jelenhez kapcsolható horizont alapján. Azonban a modern és a posztmodern mechanizmusok között húzódó határ helyének a megkérdőjelezhetőségén túl rögtön felmerül annak problémája is, hogy néhány szöveg vagy szövegcsoport besorolása lehetetlen, mert - eltérő arányban ugyan de - egyszerre működteti mindkét nyelvet. így olvashatjuk például Farnbauer Gábor, Hizsnyai Zoltán, Juhász R. József, Tőzsér Árpád vagy Grendel Lajos és Talamon Alfonz szövegeit.

Ezt a kettősséget, vagyis hogy egy bizonyos szöveg egyes részei olvashatók úgy, mint általában (utó)modernnek vélt, másik részei pedig mint általában posztmodernnek vélt hatásfunkciók által meghatározottak, jól nyomon követhetjük Farnbauer Gábor Az ibolya illata (1992) című „gondolatregé-