H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Az ibolya illata

76 Benyovszky Krisztián

elolvasni.” (287.) Hangsúlyozandó azonban, hogy a matematika diszciplináris kerete egy olyan fogalmi rendszerként, teoretikus közegként jelenik meg, mely a könyv más helyein reflektált bölcseleti kérdésekre kapcsolódik rá. A matematika „számjegyekből álló szövegek nyelvtana” (128.), s minden szám „azáltal szó, hogy a létezést nevezi meg, annak végtelenségében." (125.) Később a számok ontológiai vonatkozásai még egyértelműbb megfogalmazást nyernek: „A létezés számokból van. A létezés anyaga a szám.” (340.) Az irodalom és a matematika közti párhuzam analógiákat és különbségeket egyaránt magába foglal. „1. MINDEN HASONLÍT MINDENRE, TEHÁT MINDEN EGY - matematika. 2. MINDEN HASONLÍT MINDENRE, TEHÁT BÁRMI BÁRMI - poétizmus.” (237.) Egy más helyen viszont az „érthetetlenség” okán teremtődik meg a hasonlóság egy irodalmi és egy matematikai szöveg között: „A Finnegan’s wake (állítólag) majdnem olyan olvashatatlan, mint a Principia Mathematica (állítólag).” (364.)

Az ibolya illata az önreflexív és metanarratív próza hagyomány-összefüggéseiben is olvasható, jóllehet ennek egy olyan sajátos formációját hozza létre, amely ha nem is precedens nélkül való (ilyen jellegű kijelentéseket tenni legalább annyira merész, mint könnyelmű dolog), mindenesetre nem rendelhető hozzá teljes egészében az ismert típusok egyikéhez sem. A Sterne, Diderot és Fielding nevével fémjelzett, az elbeszélő/elbeszélés fokozott szubjektivitásával kitűnő (az elbeszélés és az írás aktusát színre vivő és reflektáló, az olvasóval provokatív csevelyt fojtató narrátor alkalmazásán alapuló) regényforma eljárásai visszaköszönnek ugyan, hiányzik viszont egy lényeges hagyományelem: a cselekmény, mely minden megszakító és travesztáló gesztus ellenére - ha csak szerényen vagy nyomaiban csupán, de - az említett és az őket követő további szerzők szövegeiben azért mégiscsak fellelhető. Farnbauernál a reflexió tárgya nem valamilyen szüzsé, nem valamely műfaji hagyomány által szentesített cselekményszerkezet, hanem a mentális színtéren zajló gondolatesemények kavargása, asszociatív gyűrűzése és a logika szigorával megzabolázott, „súlyos" bölcseleti kérdéseket tag-