H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
Illatfelhők 75 gással szemben egy olyan alkotásfilozófiát fogalmaz meg, melynek értelmében az írói munka „fokról fokra, egy matematikai probléma pontosságával és rideg következetességével halad előre - a megoldásig."12 Több mint száz év után - az esetleges hasonló törekvések áttekintését itt most mellőzve - nagyon hasonló elveket fogalmaznak meg azok a francia írók, költők (néhányuk egyébként matematikus), akik az OULIPO csoport néven váltak ismertté. A magukat a Lehetséges Irodalom Műhelyeként definiáló formáció tagjai (Raymond Queneau, Francois Le Donnais, Latis, Jacques Roubaud, George Perec és mások)13 tudatosan törekednek a matematikai alapozású, különböző kombinatorikus szabályok és az algebrából kiinduló absztrakt struktúrák szerint bonyolódó írásmódra, alávetik magukat egy sor szándékoltan felvállalt nyelvi, poétikai és numerikus megkötésnek. Mindezt az új művészi eljárások, az eddig ismert írói-alkotói technikák skáláját gazdagítandó, a „komoly szórakozás", a gazdag heurisztikus erőforrásokat rejtő játékosság jegyében: „Szójátékok, gondolatjátékok, formajátékok, de olyan játékok, amelyek távolról sem zárják ki a vállalt feladat és az elért cél komolyságát."1'1 Olyan irodalom születik így, mely ötvözni képes a „szigorú és kimerítő matematikai gondosságot”15 és a játékos kedvtelést. Noha az OULIPO csoport munkáit csupán azon kevés magyar fordítás révén ismerem, amely eddig - főként Szigeti Csabának köszönhetően - napvilágot látott, megfontolandónak és egyáltalán nem elhanyagolható szempontnak tartom Az ibolya illatának ebben a kontextusban való értelmezését. Egy ilyen összevető elemzés viszont vélhetőleg csak olyan értelmező esetében vezethet igazán eredményre, aki egyaránt otthon van a francia nyelvben (költészetben) és a matematikában. Farnbauer szövege ugyanis számos komoly számelméleti (?) eszmefuttatást tartalmaz (főként az 5. és a 7. fantazma), mely a jelen sorok írója számára körülbelül annyit mond, mintha kínai ideogrammákkal volna lejegyezve. Ami korántsem a regény szerzőjét minősíti, mindenesetre az értő olvasótábor szűk voltára is némi fényt vet. A befogadás esetleges nehézségeire egy szójáték ürügyén történik utalás: „Mert sok mindennel számoltam. Csak azzal nem hogy ki fogja ezt nekem
