H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Az ibolya illata

Benyovszky Krisztián

Illatfelhők

Farnbauer Gábor Az ibolya illata című könyvéről

„Nem nehéz elutasítani ezt a szöveget.

Könnyű nem foglalkozni vele."

[Az ibolya illata)

Kiolvasható-e Az ibolya illata? Ki olvassa ki ezt a könyvet?

Elolvastam Az ibolya illatát - vajon ez a kijelentés mit takar, lehet-e egyáltalán bármilyen igazságtartalma is? Ki az a megveszekedett és fanatikus olvasó, aki egy ültő helyében végigolvassa, aki kezdi az elején, majd lineáris egymásutánban az összes fejezeten („fantazmán”) módszeresen átrágva magát a 41-es számmal jelzett Tartalomjegyzéknél lyukad ki? S még akkor is, ha mint lehetőség ez nem zárható ki teljesen, kérdés, vajon milyen jelentésbeli veszteségek árán építi fel, alkotja újra magában a szöveget. (Előre bocsátom, hogy szerintem Farnbauer Gábor regénye nem ilyen mintaolvasóval számol.) Az ibolya illatát olvasva, illetve a róla való írást fontolgatva kénytelenek vagyunk - talán nagyobb szívfájdalommal, mint más szövegek esetében - tudomásul venni azt az elkerülhetetlen tapasztalatot, hogy minden egyedi recepció valamelyest szűkíti a mű által adott értelmezésbeli lehetőségeket, a befogadás esztétikájának előfeltétele a „perspektivikus rövidülés”1. Az „ibolya-regény’’-nyel kapcsolatos minden totalizáló olvasat eleve kudarcra van ítélve. Amit este felépítünk, másnapra leomlik. Abban sem vagyok biztos, szerethető-e maradéktalanul a könyv. Talán csak bizonyos részei, vagy bizonyos kombinációk, s vannak(?), akiknek csupán az illata. „Mert sok mindennel számoltam. Csak azzal nem, hogy ki fogja ezt nekem elolvasni.” (287.)