H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
70 Benyovszky Krisztián Milyen olvasást kíván hát tőlünk ez a mű? Felettébb nehéz megválaszolni a kérdést. Nem „könnyű szöveg”, nem adja könnyen magát, viaskodások, belső küzdelmek árán olvasódik. Mégsem fárasztó könyv, legalábbis abban az esetben nem, ha már bizonyos mértékig feltérképeztük határait, ha már tájékozódtunk az olvasás előtt kínálkozó útvesztők sűrűjében, s szereztünk annyi otthonoság-érzést, hogy belássuk: olyan Totális Könyvet tartunk a kezünkben, amelyet nem lehet kiolvasni. Amit inkább csak olvasgatni érdemes, ismételten, újra és újra, más és más szempontok, kombinációs szabályok szerint. Csemegézve, válogatva, rakosgatva gondolatra gondolatot, fantazmára fantazmát, bizonyos részeket átugorva, másokat újraolvasva. S közben el-elkalandozva a szövegtől, tűnődni, meditálni arról, amire mégiscsak a szöveg indít, esetleg szólít fel. „Olvassunk csak lassan egy Zola-regényt, olvassunk el mindent belőle, s a könyv ki fog esni a kezünkből” - írja Barthes2, s ez érvényes a Farnbauer-regényre is. Recepciós-esztétikai hozadéka nem a lelkiismeretes olvasásban, hanem sokkal inkább az örömszövegekre jellemző szabad ingázásban ragadható meg, ha úgy olvassuk, „ahogy egy légy repdes a szoba légterében: váratlan, álságosán végleges, ügybuzgó és haszontalan cikcakkokban’’3. Intellektuális barkácsolás - talán így foglalható össze röviden az a tevékenység, amivel a szöveg megismerése és a benne megfogalmazott kérdések és válaszok reflektálásán keresztül az önmagunkkal folytatott belső kommunikáció jár. Éppen ezért talán hatékonyabbnak bizonyulhat, ha a naplóolvasási szokások felől közelítünk a szöveghez, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy naplóval van dolgunk - jóllehet az olvasónapló poétikája fontos műfajalakító tényezője a műnek, ahogy ezt a későbbiekben majd igyekszem bővebben is kifejteni. A szöveg struktúrája azonban nemcsak az olvasás módját irányozza elő, hanem kihatással van az írás „hogyanjára” is: egy olyan átmeneti, a kritika, az esszé és a tanulmány határmezsgyéin mozgó szövegtípus kialakulásának kedvez, mely a szövegben való bolyongást, a különböző intra- és intertextusok mentén megvalósuló barangolást képezi le; egy
