H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
Kanonizálok és kanonizáltak (a fiatal irodalomban)43 ló, Borbély Szilárd, Térey János, Orbán János Dénes, Kemény István, Mócsai Gergely. (Vakfolt: L. Simon László tevékenysége nem a fiatal irodalom kapcsán említődik, hanem az avantgárd kapcsán, annak hagyományába ágyazottan, míg a többi szerző - talán Orbán János Dénest kivéve - mint a fiatal líra kánonjainak képviselői. A fiatal líra terminusa H. Nagynál sem értelmeződik.) A történeti kánon esetében elképzelhetetlen a névsorok efféle elkülönböződése. A széttartás szimptomatikus működése azt jelzi, hogy a fiatal irodalom kánonja más elvek alapján konstruálódik, mint a történeti kánon. Talán a fiatal irodalom kánonja nem is nevek, sőt még csak nem is szövegek mentén strukturálódik, hanem az egymást erősftő és kioltó, a stílusszintézist lehetővé tevő nyelvek mentén, s valójában irányzatok kánonjáról lenne szó, amelyhez majd idővel egy-egy név kapcsolódik? Menyhért Anna hármas felosztása aszerint különíti el az említett irányzatokat, hogy azok a centrális szerepet a közösség - esztétikum - nyelv hármasában melyik megközelítésnek szánják, s a fiatal irodalomra nézve a nyelvközpontú kánont tartja a legprogresszívebbnek.16 Bedecs László szerint „van abban valami üdítő, ha a költészetet eredendően intellektuális jellegűnek gondoló kánonok mellett végre alakul egy önmagát nem halálosan komolyan vevő, könnyedén léghajózó, a játékos megcsináltságot eseménnyé, sőt elsődleges eseménnyé tevő, az olvasóra is odafigyelő, a követhetőségért megdolgozó líra is. Az elődöknek vagy épp a kortársaknak fricskákat mutogató, a versenyt nyíltan vállaló, sőt gerjesztő költészet, illetve az alulstilizáltságot műfaji ismérvként feladó poétikák sajátosan új lehetőségeket nyitnak, és nem eggyel már élnek is."17 Balázs Imre József a fiatal irodalom új kánonját a posztmodernen belüli váltásként gondolja el, és számára „úgy tűnik, az areferenciális, »tárgynélküli«, »elszabadult nyelvű« posztmodern próza fogalma inkább a filozófiából eredeztetett értelmezésbe illeszkedik, a szintetizáló, eklektikus, fesztelenül múltbanyúló, hiperreális tereket alkotó változat pedig az általánosabb, befogadási mechanizmusok, gazdasági-életmódbeli viszonyok megváltozása révén leírható posztmodernség-értelmezésbe”18. Mindkét értelmezés
