H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
44 Németh Zoltán találkozik-találkozhat azonban a személyiség felsokszorozódásában, a nyelvhez való megváltozott viszonyulásban, és főként abban a sajátosságban, amit Brian McHale a posztmodernség ontológiai fordulatának nevezett a modernség episztemológiai érdeklődéséhez képest19. Balázs Imre József szerint a ’90-es években induló fiatal irodalom alkotói „hajlamosabbak a posztmodernnek azt a változatát elfogadni, amelyik nem feltétlenül nyelvdisszeminatfv, nem feltétlenül areferenciális és nem feltétlenül tartja „»uralhatatlannak« a nyelvet, ugyanakkor hangsúlyosan önreflexív.”20 Bedecs és Balázs Imre József is felhívja a figyelmet a popularités beépülésére a fiatal irodalomba, ezt Papp Endre is érzékeli. Papp a fiatal irodalom önlegitimációi között először az intellektualizálódást említi, azaz a teoretikus érdeklődést és poétikai iskolázottságot (Schein Gábor, Borbély Szilárd, Lackfi János stb.), másodszor az infantilizálódást, vagyis a szándékolt naivitást, felületességet, a diáknyelv intonációit (Varró Dániel, László Noémi), harmadszor a populáris kultúra, a szleng, a durva szexualitás beemelésének lehetőségét (Orbán János Dénes, Farkas Weltmann Endre, Karafiáth Orsolya, Gergely Edit), negyedszer a tradíció ironikus-imitációs rehabilitálását, az eklektika, a játék, a mixelő technikák jelenlétét (Zsávolya Zoltán, Térey János, Lövétei Lázár László, Peer Krisztián, Grecsó Krisztián, György Attila, Ficsku Pál stb.), ötödször pedig a személyes és közösségi identitás újfajta egységképzetét, szociográfia, vallási élmény, szociális érzékenység stb. jelenlétét (Lackfi János, Röhrig Géza, Jónás Tamás, Haklik Norbert, Vass Tibor stb.).21 Prágai Tamás felosztása: 1. az erősen retorizált szövegköltészet, nyelvre való reflexió, palimpszeszt líra, kulturális labirintus (Jász Attila, Jónás Tamás, Varró Dániel, Poós Zoltán, Payer Imre), 2. a széttartó vers, a nyelvjáték, a hatalmi beszéd elleni lázadás (Térey János, Karafiáth Orsolya, Zemlényi Attila, Vass Tibor, Vörös István stb.), 3. a megújult újholdas hagyomány (Schein Gábor, Tóth Krisztina, Imre Flóra, Szakács Eszter, Mesterházi Mónika), 4. rejtőző személyesség, hermetizmus (Barna T. Attila, Szegedi Kovács György, Rózsássy Barbara stb.), 5. a vers mint parabola (Lackfi János, Szentmártoni János, Gerevich András, Jónás Tamás).22
