H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
32 Sánta Szilárd kénynek bizonyulhat Grendel Lajos Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végért című - ma is aktuális kérdésekkel szembesítő - esszéjének egyes passzusait feleleveníteni. Az esszében többször utalás történik arra a felismerésre, amikor egy kis nemzet irodalma a megkésettség tapasztalatával kénytelen szembesülni a nagyobb, korábban rendszerré formálódó irodalmakhoz viszonyítva. Eme megkésettség-tapasztalat korántsem annyira helyspecifikus, mivel más, „kevésbé elterjedt nyelvek" irodalmaiban is megtalálható ennek reflexiója. Evvel szoros összefüggésben a következő megjegyzés tehető: ha valaki a szlovákiai magyar irodalom korszakolására vállalkozna - nem a történelmi sorsfordulók, hanem a szövegek modalitása és a nyelvként fölfogott irodalom alapján -, kontinuitások és diszkontinuitások megjelölhetősége terén a magyarországi irodalommal összevetve más eredményre jutna. Jogosan tehető fel rögtön a kérdés, mi lehetne a hozadéka az előbbi vizsgálatának az utóbbira történő folyamatos kitekintés nélkül? A szlovákiai magyar irodalomtörténet nem számol a kánonnal. Szeberényi Zoltán irodalomtörténete7 biztosan nem, ugyanis ha mindent beválogatunk, nincs értelme kánonról beszélni. Ez a koncepció vajon irodalomtörténetnek tekinthető? Talán óvatosan fogalmazva (mivel egy jelenben is zajló történésről van szó) megkockáztatható, hogy nem igazolódott be a Grendel-esszé azon előrejelzése, mely az elmélet és a kritika jövőjéről festett igencsak tragikus képet (megjegyzem, abból a horizontból másnak az előrevetítésére nem is igen volt mód): „Amíg a központ irodalmának a megújulását végigkísérte az elmélet és az irodalomkritikai gyakorlat megújulása, a szlovákiai magyar peremvidéken ellenkező előjelű folyamat játszódott le, az elméleti kutatások megtorpanása és az irodalomkritika szinte teljes elsorvadása. Az új művek irodalomkritikai recepciója elmaradt, s évek óta a leghalványabb remény sincs arra, hogy színrelépjen egy képzett, önálló ítélet alkotására képes fiatal irodalomtörténész nemzedék.’’8 Elsősorban a Sambucus Irodalomtudományi Társaság eddigi publikációi szolgáltathatják az idézettek cáfolatát. Joggal írhatta tehát H. Nagy Péter: „olyan értelmezőközösség van kialakulóban a Felvidéken, amelynek -
