H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Disputák kontextusában

238 Keserű József

szintén egy eszme nevében küzdöttek. Különféle politikai beállítottságú és vallásos-militáns csoportokat az évek folyamán egyaránt leradíroztak a térképről.” (29) A természet (Természet Anyánk) megmentésének eszméje mint az emberiség közös feladata (40) valójában a másik kizárásának („leradírozásának") stratégiájával fonódik egybe. Az őrök retorikája nemcsak agresszív (helyenként), hanem erősen monologikus is. Az esetek többségében nem törekszenek párbeszédre. „Nem fogunk beszélgetni, mert egyáltalán nem érdekel, amit mondanál” - mondja Daniel az egyik áldozatának (160).

Legalább ilyen ideologikus az őrök jóról és rosszról alkotott felfogása. Egyrészt megállapítják, hogy „a természetben nem érvényes az ember által értelmezett ,jó‘ és ,rossz'” (147), másrészt pedig makacsul ragaszkodnak az embereknek a jó és a rossz szerinti elkülöníthetőségéhez. A jót és a rosszat nem szituatív módon értelmezik, hanem mint valami emberhez tartozó megmásíthatatlan tulajdonságot. A legszélsőségesebb példáját ennek a vélekedésnek Dániel egyik története szolgáltatja. A példázat egy olyan világról szól, amelyben az emberek csupán színes ködfoltok voltak. „A szín a jóság illetve gonoszság szerint változott egy zöldtől a pirosig terjedő skálán. Az ártalmatlan vagy tényleg jó emberek zöld ködfoltok voltak. (...) A rosszakarók, a gonoszok piros ködfoltok voltak.” (28) Ez a retorika valóban próbára teszi az olvasó türelmét. Az Atua szövegét olyan demagóg szembeállítások szövik át, mint jó-rossz, erős-gyenge (45), felsőbbrendű-szolgalelkű (47). Mindemelett pedig úgy tűnik, saját, biztosnak hitt értékrendjét semmi sem ingathatja meg.

Az elbeszélő nézőpontja végig azonos az őrökével, és még akkor sem kísérti meg a másként is lehetséges gondolata, amikor erre lehetőség adódna. Podyep egy jelenetben vitába keveredik egy prédikátorral. Mielőtt bármi végzetes történne, az elbeszélő nem hagy kétséget afelől, hogy kinek a pártján áll. „Podyep mérsékelt hangon társalgóit a körülötte állókkal, a prédikátor vadul gesztikulálva kiabált.” (46) Podyep kérdésére, hogy bánja-e a „katasztrófakorszak” előtti világ pusztulását, a prédikátor azt válaszolja, hogy „minden isten akarata szerint történik”. Az őrök vezetője ekkor kibiztosítja kétcsövű