H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Nietzsche, Rousseau, Schwarzenegger 235 sftás" (134). Podyep, az őrök vezetője gyűlöli az erőszakot, mégis gyilkol. Tetteit egy olyan jövő motiválja, „amelyben majd nem lesz egyetlen lőfegyver sem” (73). Az erőszakmentes jövő felé vezető göröngyös utat azonban szabotázsakciók és orvgyilkosságok szegélyezik (44). A háttérbe húzódó elbeszélő részrehajlása mégis lelepleződik, hiszen az őrök és Podyep ténykedését afféle paradox áldozatvállalásként értelmezi, amely csak az eljövendő felől nyerhet igazolást. Kérdés azonban, hogy nyerhet-e egyáltalán? A jövőre való hivatkozás nem rejti-e óhatatlanul magában a kitérés lehetőségét, a felelősség elhárításának gesztusát? Az őrök visszás helyzetét maga Podyep is felismeri, amikor törekvéseiket a következő önellentmondással fejezi ki: „Utálom az erőszakos férfiakat. Remélem, mindet sikerül megölnünk" (48, kiemelés az eredetiben). Ez az ellentmondás, amelyen programjuk alapul, lehetetlenné teszi a motivációk felfejtését, és egyúttal kirekeszt minden racionális magyarázatot. Ami azonban még ennél is fontosabb: felhívja az olvasó figyelmét arra a hiátusra, amely az őrök beszéde és tettei közé ékelődik. Tulajdonképpen egy olyan imperatívusszal van dolgunk, amely csak látszatra lehet cselekvésorientáló tényező. Hiába jelenti ki az elbeszélő, hogy „Podyepben idővel feloldódott az eleinte olyannyira átérzett ellentét a hirdetett szeretet és megértés, valamint az elkövetett erőszak és kompromisszummentesség között” (47), valójában az őrök nem tudnak ennek megfelelően cselekedni. Amikor azt olvassuk, hogy „[ejllenőrző kőrútjaikon azonnali halállal illettek minden fegyverviselőt“ (30), a hirdetett programra hivatkozva megkérdezhetjük: vajon egymást miért nem ölték meg? A kérdés nyilvánvalóan ellentmond az elbeszélés logikájának, de nem mond ellent az őrök programjának. Az olvasó ezekután fokozottabban élhet a gyanúval, hogy az őrök nyelvhasználata nem minden esetben feleltethető meg az őket mozgató erők logikájának. 3 Az Atua az emberről szóló tradicionális beszédmód meghaladására tesz kísérletet, és - főként a kifejezés brutalitásának
