H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Keserű József Nietzsche, Rousseau, Schwarzenegger Daniel Levický Archleb - Upor Tonuzaba: Aua és Atua i A befogadás összetett folyamatának, vagy - ha úgy tetszik - a műalkotással való találkozásnak döntő mozzanatát a modern hermeneutika szívesen érzékelteti olyan metaforákkal, mint lökés1, megrendülés, megütköztetés2. A műalkotás léte-azzal, hogy olyan kérdést intéz hozzánk, amelyre égető egzisztenciális szükségletünk lesz választ adni3 - megrendít, s egyben érvénytelenít minden megszokottat. Az irodalmi hermeneutika számára a műalkotás csakis a befogadó egzisztenciális szituációjához tartozóként nyerheti el értelmét. Ez azonban mégsem jelenti az értelmező fölényét a művel szemben. Az applikáció - legalábbis Gadamer felfogásában - a megértendő dolog (a műalkotás) felőli állandó újrameghatározást jelent. Amiképpen a dolog sem marad ugyanaz, akképpen az értelmező is mindig egzisztenciális vonatkoztatottságai közül a legkérdésesebb irányban indul el, hogy megtalálja, meghallja a hozzá intézett kérdést. Az esztétikai tapasztalat ily módon sosem kerülhet az értelmező életvilágán kívülre, hiszen a befogadás beteljesedésekor visszacsatolódik a saját világ összefüggéseibe. Mit jelent ez a visszacsatolódás valójában? Vajon a befogadás során mindig bekövetkezik? S vajon képes-e egy műalkotás arra, hogy megrendítse vélt önismeretünket, s ezáltal új kezdetet teremtsen?'1 Vagy a megértett azonnal veszít is értelméből, és a másként értés lehetősége felé fordul? Ezek a kérdések merültek fel bennem Daniel Archleb Levický és Upor Tonuzaba Aua és Atusé (a továbbiakban: Atua) című könyvének olvasásakor. Talán nem véletlenül. Az Atua olyan
