H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Csodás derű 227 szélésében is visszatér, A keselyű hava ban („Irma asszony rózsakertje fölött napok óta egy keselyűforma árnyék lebegett.”) és a Jolán néném és a világvége címűben („Jolán nénémet éppen három napja temették el, amikor elnyűhetetlen rózsás kötényében, kezében egy tálca tepertős pogácsával váratlanul megjelent a kertkapuban.”). A Tocino de c/e/oban egy varázslatos képeskönyvről esik szó, melybe pillantva a három királylány szemei előtt „filmszerűen” megelevenedik a jövő. Az Amikor Fánnit majdnem elvitte az ördög című novellában a főhős egy alkalommal belenéz a tükörbe, s a magáé helyett csodálatos módon egy tragikusan elhunyt fiatal lány (a Legenda szereplője) képmását pillantja meg, amint az karjával feléje int. Később rábukkan egy kávéskészletre, s a csészékre festett „hajladozó, kecses rokokó alakok” jelentésteli üzenetté válnak a számára. Az Anti bácsiban az elbeszélő egy megviselt családi fényképnek köszönhetően őrzi meg emlékezetében életének egy traumatikus eseményét. A szobák falát borító családi fotók láttán az a nyugtalanító érzés keríti hatalmába, hogy az azokon látható személyek ténylegesen is jelen vannak a házban. Az örökkévalóság kék kötényé ben az olvasás egzisztenciális horderejű tettként jelenik meg; a földi élet hosszát a befogadás ideje méri ki. Ahogy közeledik a Fanni által olvasott történet a végéhez, úgy kerül nagyanyja egyre közelebb a halálhoz. A kötet talán legtalányosabb novellájában, a Szürke felhó'kben is egy szöveg, a Sikertelen író egyik novellája segíti hozzá a történet főhősét, Kalaist ahhoz, hogy sikerrel vegye fel a harcot a Földet beborító apokaliptikus szürkeséggel. Ehhez a szöveg önmagában nem volna elegendő, a felhők csak akkor kezdenek oszlani, miután Kalais az első mondatokat elolvasta. A novella rejtélyességét tovább fokozza, hogy a szerző, a narratív metalepszis segítségével, hangsúlyozza a szereplők életvilága és a fiktív világok felcserélhetőségét; a történet végén összeér az a világ, amelyben elbeszélnek azzal, amelyikről az elbeszélés szól. A kötet három nagyobb kompozíciós egységre oszlik, mindhárom egy-egy novella címével egyezik: A lélek titkos tájai, Az örökkévalóság kék köténye, Ingovány. Ezeket mintegy kerete-
