H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
226 Benyovszky Krisztián kat. Mindezekkel összefüggésben említendő meg a titok cselekményformáló szerepe, ami az elhallgatás és a sejtetés elbeszélő eljárásainak jutatt fontos szerepet. A csodás elemekkel operáló történetekben a szereplők kilétét gyakran homály övezi, tetteik mozgatórugói sem mindig ismertek, s ezért alakjuk bizonyos fokig rejtélyes és titokzatos marad. S noha idővel, a történet előrehaladtával, erre-arra fény is derül, számos kérdés marad megválaszolatlan, s árnyékként lebeg a novellák felett a zárlat után is. Kit ismer fel a halálát megelőző utolsó pillanatban Fánni nagyanyja az idegen asszonyban? Milyen egyességre jutott a magára zárt kriptaajtó mögött Tornallyay Katinka apja a Teremtővel? Honnan ismerősek Fánninak a csészére festett rokokó alakok? Milyen erő költözött a szövegbe, hogy képes szétkergetni a világot borító szürke felhőket (Szürke felhők)? A feszültségteli, meredek és kihegyezett felütések mellett a nyitott zárlat jellemzi a kötet több novelláját is. Megfigyelhető továbbá, hogy mind a szereplők sorsát, mind az elbeszélés módját, mind pedig a kötetkompozíciót tekintve kitüntetett szerepe van különböző képeknek és szövegeknek, illetve azok egymásrahatásának. A novellákban szereplő képek és szövegek funkciója mágikus jellegű, amennyiben azok nem csupán ábrázolnak vagy kifejeznek valamit, hanem befolyásolni képesek a határaikon kívüli világban zajló események alakulását is. A Fián esetében a képek (két fényképről és egy illuszrációról van szó) szüzséformáló szerepéről beszélhetünk, a narráció a képleírás formáját ölti. A kötet legrövidebb írása három egybásba kulcsolódó, egymásra másolódó ekphrasis, azaz a hiányzó képeket jellemzőhelyettesítő kommentár. Az elbeszélő a három kép, s a képeken látható három női alak közti hasonlóságokat, átfedéseket bontja ki, s a zárlat - egy irodalmi allúziót is segítségül hívva - nyíltan reflektál is erre a tapasztalatra: „Itt állunk hárman, egymásba mosódva, Kőműves Kelemenné nővérei, öszszekötnek minket a kövek örökre, megbonthatatlanul." A harmadik kép ezen kívül, Zorayda alakjának megidézésén keresztül, átvezet a kötet második novellájának (Tocino de cielo) a világába is, tágítva ezzel a Fián értelmezési horizontját. A rózsák közt álló női alakok motívuma a kötet két további elbe-
