H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Átkelés a hídon 211 jutott tovább. Baraknál ugyanis bennmaradnak bizonyos reprezentáció-elvű szólamok, ahogy erre Csanda Gábor is utal, amikor „kollektív érzések és magatartásformák iránt angazsált költészetről"'' beszél. Mégis e kijelentés érvényességi körével kapcsolatban fenntartásainknak kell hangot adnunk, hiszen Barak beszélőjének magatartása teljességgel pátoszmentes, a reprezentációt mint egy lehetséges költői funkciót éppenséggel az előzi meg, hogy a jövő, a nép, a szabadság, a jólét stb. teljességgel magánéleti ügy, elsősorban az egyén kívánsága, s a kudarca az ő kudarca is. Az Inzultusok korával bezárult korszakban is, úgy vélem, csupán a magatartás egyik modalitásaként értelmezhető, s a második korszak két kötete, ha nem is teljesen, de jelentős lépéseket tesz azért, hogy leszámoljon a képviseleti líra kísértéseivel, s talán nem túlzás azt állítani, hogy mindez a szubjektum autoritisának visszaszorításával együtt a nyelvi játékosságnak kedvez. A beszélő attitűdje mindenekelőtt kritikai, így a reprezentációt is állandóan reflexió, kétely és irónia kíséri. A Hídpróba című vers zárlatában a többes szám első személyű alak a kontextustól nem függetlenül nyilvánvalóan utal „közös” céljainkra, s a mondat - egy hétköznapi szereplő szájából elhangozva - kiválóan ütközteti a magyar költészet „forradalmi" hagyományát a jelen egyik alantas regiszterével: „ezt jól elbasztuk - de férfimunka volt." Az idézet a híd motívum közelisége okán válik igazán jelentésessé, amely 1992-ben, a két New York-versben még a beszélő jelenét és vágyait egybekapcsolva nyer metaforikus jelentést - ikonjával, a Nagy Folyóval együtt - miközben - bár szokásos távolságtartással - e vágyak reprezentálhatósága is tételeződik: „körbe-körbe bolyongok állandóan Európába ütközöm nincs már bozontos üstököm nép vagyok társadalom ősz szakállas pópa”.
