H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Finnegan halála

Az újraírás alakzatai 105

mű kötetben is sokkal inkább az Euphorbosz monológja teljesíti be, mely - ezt a logikát követve minden bizonnyal nem véletlenül - a Finnegan halála című kötetben is megjelenik, kis változásokkal, korrekciókkal. Az Euphorbosz Németh szerint a nevek sokféleségének az ikonja, az önazonosság hiányának a metaforája, az az út, amelyen járva a Tőzsér-recepcióra jellemző kétirányúság megszüntethető. S valóban, az egyes szám első személyben előadott monológ utolsó részében megszólaló, Euphorboszt harmadik személyben emlegető ugyancsak egyes szám első személyű hang, az idézettség-effektus szintén ezt, a szubjektum elbizonytalanulását és az önazonosság hiányát felfedező olvasatot erősíti. Sőt a homályba vesző eredet(?)nek az új változat még azt az egyetlen pontját sem emeli ki, azt a pontját sem teszi bizonyossá, melyet az első megtett, mégpedig Püthagorasz nevét7. S erről a bizonytalanná vált talajról talán a -Kirkegaard irónia meghatározásában is megjelenő - mintha-lét elleni indulatos kifakadás („ki nem állhatom ezt az egész mintha-kort, főleg a gazdámat, Maximust, a mintha-lázadót, s Cinnát, a mintha-szerelmest", ez utóbbit egy enjambementtel is megerősítve) is ironikussá, maga is mintha-kifakadássá válik.

Az „eredeti” költemény és az új kötetbeli megismétlése közötti viszony talán a paranomázissal írható le, hiszen ez a retorikai alakzat az azonos, illetve az azonos hangzású, de különböző jelentésű szavakkal, szerkezetekkel való játékra épül. Még inkább érdekessé teszi ezt és tulajdonképpen a vers megismétlődésének értelmezéséhez járul hozzá a paranomázis de Mani értelmezése, mely szerint a paranomázis - hasonlóan a derridai differanciához - a jelölő folyamatos eltolását, az eredettől, a jelölttől és a megelőző jelölőktől való állandó elkülönbözését jelenti. Az új kötetben a vers (az elfordulás) megismétlődése a paranomázis működése miatt a körök - és ami talán fontosabb, a körök metaforájának - középpontját tolja el, s ezzel mozdítja ki az értelmezés pályáit, mely eljárás bizonyos szempontból rokonítható azzal, melyet már az Euphorbosz monológja kapcsán említettünk. Azonban ezzel atőzséri szövegekre, illetve azok recepciójára jellemző kétirányúság még nem szűnik meg, inkább csak az egyik már ko-