H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Finnegan halála

Beke Zsolt

AZ ÚJRAÍRÁS ALAKZATAI

Úgy gondolom, Tőzsér Árpádról elmondható, hogy szövegeinek olvasásához mindig az értelemlehetőségek növelésével járul hozzá korábbi müveinek felidézése. Saját korábbi verseinek pre- és intertextusként való működtetése, a szövegek és motívumok visszatérése, az önmagára visszamutató jelölt és jelöletlen allúzió, önmaga parafrazálása jellegzetes szövegszervező elvként működik. Persze ugyanígy működik ez a posztmodernnek vélt eljárás az „idegen” szövegekkel kapcsolatban is. Mégis/ebből következően azt mondhatjuk, hogy Tőzsér Árpádnak a Finnegan halála című verseskötete - úgy tűnik - nagyon sok szállal kapcsolódik a korábbi kötetek későmodern/posztmodern beszédmódjához.

A törtvonalak jelezte kettősségre már Mészáros András a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötet elemzése kapcsán is felhívta a figyelmet. Mészáros a tőzséri szövegben felbukkanó magánvalóról való értekezés során azt a megállapítást teszi, miszerint „azt hiszem itt ragadható meg gyökereinél a Tözsért - meglátásom szerint - gyötrő probléma. Mégpedig az, hogy a posztmodernista ironikus alapállása mindenfajta csábítása ellenére rá kell kérdezni az irónia szubjektumának mivoltára."1 (kiemelés: B. Zs.) Mely szubjektum - Kirkegaard irónia-definíciójára támaszkodva, miszerint az a lét létszerűségének elvesztése, „mintha”szerűvé válása - Mészáros szerint nem válhat ironikussá. Bár nem könnyű szétválasztani az értelmezőt és az értelmezettet, s hasonlóan az interpretációt és annak interpretációját, elmondhatjuk, hogy - mint a mai horizontból kiderül - a tőzséri líra ezen megközelítését és az elemzésnek a kis szemelvényben is megmutatkozó retorikai megformáltságát ugyanúgy jellemzi a modern és a posztmodern felfogás közti ingadozás2. Vagyis a következő mondat minden szava mellé egy