Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
Kifigurázás 53 kedett meg, s akit, a faluba visszatérvén, újra fel akar keresni. A vékony, törékeny testalkatú, lenszőke hajú lány azonban rendre eltűnik előle. Több szempontból előrevetítő mozzanat, hogy már a vele kapcsolatos első információ is kételyeket ébreszt az elbeszélőben a lány „evilágiságát” illetően: „Azt beszélik, hogy Tangli Eszter tegnapelőtt átrepülte Milgrundban a vasúti töltést - szólalt meg váratlanul Mara [...] Egy nagy lila lepkét kergetett a réten, s a magas vasúti töltés tövében csak széttárta a karját, így ni! - mutatta Mara -, s gyerünk a lepke után. Éppen olyan könnyen repült, mint a lepke. Ruhája és haja úgy lobogott, mint valami zászló...” (20.) Hury Tamás kétszer is visszatér erre az eseményre (25., 30.), megpróbál a maga számára hihető magyarázatot találni rá, de nem sok sikerrel: „Mit fecsegett össze Mara az este? Hogy átrepülte Milgrundban a vasúti töltést? Hiszen az hét-nyolc méter magas! Persze, aki tud repülni... Eh, hülyeség! Mégiscsak bolond ez a Mara.” (30.) Noha úgy tűnik, a hír látszólag megmaradt a falusi pletyka, a puszta asszonyi szóbeszéd hitelességének a szintjén, mégsem kapunk rá egyértelmű és megnyugtató magyarázatot. A szöveg tehát azáltal, hogy nyitva hagyja a kérdést, megengedi, hogy akár csodaként, azaz racionálisan, a földi világ törvényei szerint meg nem magyarázható jelenségként értsük. Akárcsak a többi, Eszterrel kapcsolatos epizódot. Két év távoliét után Hury Tamás először a kútnál, a vízre várakozó asszonyok gyűrűjében pillantja meg a lányt („Aztán a tarka kendös asszonyfejek mögött hirtelen megpillantottam Eszter arcát. Csak egy villanás volt az egész, de rögtön mérhetetlen nyugalom lett úrrá rajtam." 32. Kiemelés - B. K.), akinek azonban csakhamar nyoma vész: „Mire azonban újra felnéztem, már nem volt sehol. Még ágaskodnom sem kellett, hogy átlássak az asszonykoszorú fölött, de Eszter alatt mintha leszakadt volna a föld.” (32.) Az elbeszélő tanácstalanságában és zavarában már-már hajlik arra, hogy csak képzelődött: „S már abban sem voltam biztos, hogy Eszter vékony arca tűnt fel egy pillanatra az egyforma asszonyfejek mögött.” (32.) Másodszor a temető kápolnája tövében bukkan rá az üldögélő lányra. Eszter megjelenése meglepetésként éri, s külön érdemes figyelni egyrészt belső vívódására bizonyosság
