Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
54 Benyovszky Krisztián és kétely, hit és hitetlenség, valóság és csoda között, másrészt a lány alakjához kapcsolódó jelzők jelentéskörére: „Elkaptam a tekintetemet a lányról, mert szentül hittem, hogy az egész csak látomás. Hát semmi sem változott volna az évek múlásával? Ugyanaz az árnyszerű, vékony test, puhán, szinte erőtlenül ölbe hullajtott kezek? Ugyanaz a törékeny, elmosódott vonalú arc, csapószőke, könynyen lebbenő haj? Ugyanaz a légiesen könnyű, szellős, fakó nefelejcskék anyagból készült ruha? Arcomat kétségbeesetten fúrtam a száraz avarba. Féltem a határozott fejmozdulattól, amely végérvényesen meggyőzött volna arról, hogy nem az érzékeim játszanak velem csalóka játékot: a simára kopott szürke sziklán valóban Eszter ül [...] Gyorsan felkaptam a fejemet, kilestem a bokrok mögül: a kápolna tövében nem ült senki.” (47-48. A kiemelések, az utolsó kettőt leszámítva - B. K.) Tamás odarohan a sziklához, ami annak ellenére, hogy árnyékban feküdt, meleg volt, tehát valaki egész biztosan ült rajta: „Ujjaimmal, tenyeremmel élő test melegét éreztem a kövön.” (48.) Tanácstalanul, szorongva hagyja el a helyszínt, s megpróbálja teljesen elterelni gondolatait Eszterről: „Ha tovább folytatom a töprengést, már abban sem leszek biztos, hogy Eszter egyáltalán létezik.” (49.) Hury Tamás harmadszor már csak a halálát közvetlenül megelőző pillanatban látja viszont a lányt, akkor, amikor a feldühödött, önkényesen igazságot osztó falusiak bosszúja véletlenül rajta teljesedik be: „A féktelen kavargásban, zűrzavarban és az egyre feljebb szálló sárga porban rajtam kívül senki sem vette észre, hogy egy törékeny alakú lány nefelejcskék színű könnyű ruhában, lobogó szőke hajjal átsiklottá fekete embergyűrűn.” (113. Az elsőt leszámítva a kiemelések - B. K.) Külön érdekessége a részletnek, hogy a szöveg hangsúlyozza az elbeszélői perspektíva kitüntetett helyzetét („senki sem vette észre”), s mintha ezzel is - ha csak a nyelvhasználat szintjén is - relativizálni próbálná az immáron „nagyközönség" előtt zajló jelenet valóságosságát. Talán már az eddigi kiemelések is sejtetni engedték, hova is kívánok kilyukadni. A meglehetős következetességgel ismétlődő szinonim értelmű jelzők a jelzett személy könnyedségét, légiességét, törékenységét hangsúlyozzák, s ennyiben a nyitó képet, a töl
