Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
36 Elek Tibor- univerzális jelenség, de a szocializmus alkonyán született művek nyilvánvalóan a diktatúra korának emberéről is szólnak, akinek identitástudatához vagy annak hiányához - mint már láthattuk - a nemzeti azonosságérzet vagy annak hiánya is hozzátartozik. Az Áttételek elbeszélője, mielőtt teljesen és végleg alámerülne az önfeladó konformizmus világában, nem véletlenül látja a megtisztulás esélyét abban, amikor az elvált, Csehországba költözött feleségétől hazaszökő fia azzal állít be, hogy ő nem akar cseh lenni, ő magyar akar lenni. A jelen blokkembereivel, „eszményi" állampolgáraival szemben nyújthatnának alternatívát a múlt saját méltóságuk és önazonosságuk tudatában élő polgárai, de a Grendel által bemutatott múltban is csak a hiányuk és az általuk képviselt értékrend széthullása emlékeztet rájuk. Ezért is írhatja Szirák Péter, hogy „Grendel esetében a múlt többnyire üres, nincs benne megbízható értékrend, nincs onnan meríthető magatartásminta.”33 Én mégis úgy vélem, hogy a hiány bemutatása már önmagában is valaminek az egykori létére hívja fel a figyelmet. Másrészt a művekben azért mindig fel-felbukkannak az ún. örök humanista, keresztény, polgári értékek képviselői is. Már az Éleslövészeiben elképzelt regény hőse, Kánya úr is úgy véli, „csakis az eleve vesztes ügyek mellé érdemes odaállni. Azok legalább nem korrumpálnak.’’34 A Galeriben például ilyenek a vársánc mögötti utca lakói, akik a tisztességet és a következetes becsületességet, a tisztességhez való hűséget tekintik a legfőbb értéknek, vagy Spengler úr, aki számára a család és a hivatás bírt abszolút értékkel, s akit a régi értékek pusztulása láttán is vigasztal a tudat, hogy a műveltségével és a szabadságba vetett hitével fölébe kerekedhet minden kicsinyes világi alkudozásnak. Vagy ilyen Zsófika, Bohuniczky bácsi apácák nevelte plátói szerelme, akinek szemével és eszével nézve a világot Bohuniczky bácsi is bár pusztulásra érettnek, de nem vigasztalannak látja azt, „mert ahol a szeretet jelen van, ott a pusztulás sohasem lehet egyetemes’’.35 Az Áttételekbeli, múltból jelleme és magatartása révén kiemelkedő, Lehotzky Viktor nevű nagyapa pedig azt mondja: „Ahhoz, hogy szót érthessünk, vissza kell térnetek az élet valódi értékeihez, ami nem a siker vagy a dicsőség, de nem is a vagyon, hanem a szabadság. [...] nem léte
