Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
A felvidéki magyar polgárság...31 gényében többek között így emlékezik: „a mi idillünk, a századforduló vidéki életének emberi tenyészete, sebesült, menekülő idill volt, nem bfrta az élet eleven sodrát, palánkkal védett menedékbe húzódott, féltve őrzött belső békéjétől várta, hiába, gyógyulását. A menedék a jobbaknál a család volt, s mindaz, amit bűvös köre befogott...”22 A Bölcsődal legújabb, 2002-es kiadásának utószavát fró Grendel többek között így értékeli a művet: „Az önéletrajzi és szociográfiai olvasat mellett lehet ennek a könyvnek egy harmadik olvasata is. Olvashatjuk afféle »hanyatlástörténetnek« is. Nyomon követhetjük benne azt a folyamatot, ahogy a hajdani becsületes köznemes, iparos vagy parasztgazda apák gyermekei és unokái elherdálják őseik legbecsesebb örökségét: a becsületet, a tartást, az erkölcsi feddhetetlenséget és a nemzet felemelkedésének - ha mégoly szerény - szolgálatát. [...] ennek a legendás aranykornak (mármint a XIX. század első felének, közepének - E. T.) horizontja felől nézve látszik mindaz hanyatlásnak, értékvesztésnek, szellemi-lelki kiüresedésnek, ami a várossal a kiegyezés utáni évtizedekben történt. Mintha azt akarná sugallni az fró, hogy a gyors ütemű polgárosodásra a Léva típusú nemesi-paraszti mezővárosok szellemileg-lelkileg nem voltak eléggé felkészülve.”23 Az Áttételekben körvonalazódó idill kritikusa, hamisságainak leleplezője az elbeszélő leendő nagymamájának udvarlója, egy Lehotzky Viktor nevű úrifiú, aki az individualizmusnak, az egyén szabadságának, az erkölcsi relativizmusnak a lelkes hirdetője. Kedvese családját úgy jellemzi, mint akik a pontosságot és a megbízhatóságot tartják a legfőbb polgári erénynek: „Egy rendes család a sok rendes család közül. Tehetségükkel, tudásukkal és hozzáértésükkel minden korban ezek az emberek tartják fenn a rendszert. Mert nagy tévedés azt hinni, hogy aki konzervatív, az szükségképpen buta is. [...] Az én leendő apósom például évtizede előfizetője a Természettudományi Közlönynek, őszinte híve a tudományos haladásnak, a liberalizmusnak és a szabad versenynek. És ugyanakkor hazafi is. De Őfelségét is tiszteli, s a monarchiát ideális államformának tartja, mert a dinamikus ipari és tudományos fejlődés közepette az uralkodó a hagyományokat testesíti meg, azokat a régi tartós értékeket, amelyeket kár volna kidobni az
