Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
Iskola a (türés)határon 203 szülőkkel és volt diákokkal. És itt máris egy szétválasztással kell élnem. A tantestület egészét nem érte semmilyen sérelem. (Az igazgatóhelyettesi posztot betöltő képesítetlen hölgy tevékenysége nem a tanári szakma tartozéka.) A magángimnázium oktatóinak jelentékeny hányadát-ha iskolát vezetnék - magam is alkalmaznám. Ellentétben viszont Tóth Lajossal azokat nem, akiknek nincs megfelelő végzettségük, illetve nem taníttatnék szlovák nyelvet német-filozófia szakon végzetttanárral (stb.). Véleménynyilvánításom nem „elképzeléseken”, hanem szomorú tényeken, illetve az iskola működéséről közzétett kinyilatkoztatások és a felmutatható eredmények elkülönítésén alapult. Menjünk tehát bele kicsit jobban a részletekbe? Ám legyen. Köbölkúti válaszszerűségét felemás érzésekkel fogadhatta az olvasó. Egyfelől meglepő, hogy a szerző egy olyan ideológiával azonosul (e szó lehetséges jelentéseire mindjárt kitérek), melynek közvetlen hatása éppen elég kárt okozott már az oktatásügy területén. Másfelől viszont egyáltalán nem meglepő, hogy éppen Köbölkúti akarja mentegetni ezt az ideológiát, hiszen maga is hasonló helyzetben van, mint Tóth Lajos: mindenáron azzal próbál kísérletezni, ami meghaladja kompetenciáját. Ez az előbbi esetében a korrekt iskolavezetés, az utóbbiéban pedig a megalapozott szakmai érvelés. De hogy ne a levegőbe beszéljünk, nézzünk mindkettőre egy-egy példát. A 2000/2001-es tanév végén egy országgyűlési képviselő felháborodva kérte számon, hogy a magángimnáziumban tanuló fiának miért olyan jegye van magyarból, amilyet kapott és miért nem jobb. A tanárnőt még meg is fenyegették, hogy elbocsátják és kilátásba helyezték: elintézik, hogy Szlovákiában sehol ne kapjon munkát. Tóth Lajos ebben a szituációban nemhogy nem védte meg alkalmazottját - a tanárnőt ugyanis dicséret illetné, hiszen elfogulatlanul értékelte a diák teljesítményét -, hanem maga járt el a jobb osztályzat ügyében. Ez az effektus - országgyűlési képviselő ide vagy oda - már abban a pillanatban Új Szó-cikket érdemelt volna. Ha engedélyezett, nyugodtan hasonlítsa össze Köbölkúti az osztálykönyvekben szereplő érdemjegyeket a bizonyítványokon feltüntetett számokkal. Lesznek meglepetések.
