Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Schell Csilla: "Egy magyarul megfogalmazott levél vétele töltött el csodálkozással…" A Budap hegyvidékről kitelepítettek levelezésnyelvének választásához (Egy dokumentáció előmunkálatai)

Ha a levelek nyelvi állományát úgymond nyelvi próbának tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy a különböző nyelvírók a fenti nyelvváltozatokban igen különböző kompetenciákat mutatnak. Az íráskészséget természetesen alapvetően meghatározza a levélíró képzettsége, iskolázottsága, amely már a helyesírás felszíni (azonban néha legközvetlenebbül szembeötlő, mert a megértést befolyásoló) „mércéje” alapján manifesztálódik. Újabb vizsgálatok kimutatják, hogy a két világháború közötti időben a budai hegység falvainak tanügyi történetében (is) milyen meghatározók voltak a mindenkori helyi viszonyok (Marchut 2014), amelyek végső soron alapvetően befolyásolták az ekkor iskolaköteles, tehát a Németországba később fiatalon kikerülő generáció nyelvi kompetenciáját. A későbbi hiányos (azaz a Németországban a későbbiekben adott esetben olyannyira hiányolt) német irodalmi nyelvismeret tehát itt alapozódott meg - ha megalapozódhatott.

A nyelvállapoton felül egy további sor tényező is meghatározta a kitelepítettek nyelvi szintjét: mint ahogy már egy esetben részletesebben bemutattam (Schell 2016b), önmagában az írás is adott esetben szokatlan volt: ahogy a levelek többször maguk is explicit tárgyalják, a kitelepítettek nem voltak íráshoz szokva, azaz életvezetésük már az óhazában sem követelte meg sokszor az írás gyakorlatát. S ehhez csatlakozott az a gátlás, hogy egy rossz németséggel írott levelet nem mindenki adott ki szívesen a kezéből - némely levélíró esetében főleg érvényes volt ez a nemcsak képzett, hanem tudósként valóban tisztelettel is övezett címzett, Bonomi Jenővel szemben.

Mielőtt a levelek kétnyelvűségéhez érnénk, legyen röviden szó a címzett kétnyelvűségéről, hiszen a nyelvváltás alapvető feltétele ebben a kérdésben egyebek között az ő attitűdje: Kétnyelvű levelezés, illetve nyelvváltás, ez evidens, csak az arra fogékony levélpartnerek között lehetséges. A levelek alapján feltételezhető, hogy a levélírók tapasztalatból tudhatták, hogy Bonomi - aki a budai hegyvidéki németség falvaiban kiterjedt terepkutatást végzett, a családokat jól ismerte, beszédbeli kompetenciáikat jól felmérhette - nyitott ebben a kérdésben.

Bonomi nyitottságához önmagában visszaemlékezésének az az adaléka is elég talán, amelyben megemlíti, hogy terepkutatása és adatközlői érdekében sikerült megtanulnia a bajor dialektust. De hogy állt Bonomi maga a nyílt nyelvváltás kérdéséhez saját írásbeli kommunikáció során? Bonomi maga is váltott nyelvet írásban: Amikor egy 1972. okt. 24-én kelt, a H. családnak írt levelében érkezése körülményeit közli, mondandóját nyelvváltással nyomatékosítja:

Ich komme also am Sonntag [...] und warte in der Bahnho fstür. Können Sie mich abholen, so würde ich mich freuen [...]. Ich hoffe fest, daß Sie Zeit haben (mert már körmömre ég a dolog!) In einer guten Stunde sind wir fertig!5

A nyelvváltás kvantitatív mérői a kitelepítettek leveleiben

Mit mondhatunk, milyen nyelven folyt tehát a levelezés? Ezt maga Bonomi így ítélte meg:

Magyarul csak egy család írt nekem, mindenki más mindig németül. A fiatalabbaknak bizonyára könnyebb lett volna a magyar nyelvet használni, mintsem a nyelvjárásban gondolkozva irodalmi nyelven próbálják magukat kifejezni; hiszen az iskolában alig volt lehetőségük valamelyest németül tanulni. Az első években beszóródnak magyar szavak, fordulatok, sőt egész mondatok.6

5 Jelzet: 2/1/121.

6 „In ungarischer Sprache schrieb mir nur eine Familie, alle anderen schrieben stets deutsch. Gewiß wäre es den Jüngeren leichter gefallen, sich der ungarischen Sprache zu bedienen als vom Mundartdeutsch her zu versuchen, sich Schriftdeutsch auszudrücken; in der Schule hatten sie ja keine oder kaum Gelegenheit, etwas Deutsch zu lernen. In den ersten Jahren werden ungarische Wörter, Wendungen, ja ganze Sätze eingestreut.“ (Bonomi 1961/1964, 159).

49