Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Könyvismertetések
megkezdte a Kárpát-medencében élő népek összehasonlító elemzését, s ezt a szemléletet haláláig a legfontosabbnak tartotta. Kevés nagy összefoglaló munkát írt, helyette sok „csillogó gyöngyszemet” tett az asztalra a különféle „aprónak” vélt tárgyak, szokások, események rögzítésével. A „kicsi mérges öregúr” elvárta mástól is a pontosságot, a megbízhatóságot, s ha ennek hiányát tapasztalta, akkor lobbanékony természetének nem nagyon szabott gátat, s ez sokáig gátolta a tudományos előrehaladását. Mindezekről az akadémikus Paládi-Kovács ír, aki a palócság barkó ágának kiváló kutatójaként a magyar-szlovák nyelvhatáron a kölcsönhatások egyik vizsgálója. Hat volt tanítvány és kolléga ír A tanár címszó alá rendezett fejezetben emlékeket, elemzéseket Gunda Béla oktatói tevékenységéről. A kolozsvári tanszék jelenlegi vezetője - Pozsony Ferenc - részletesen elemzi a néprajzoktatás ottani alakulását, benne az 1943 szeptemberében kinevezett professzor tevékenységét. A négy tanéven át folytatott munka során nemcsak a későbbi erdélyi szakembereket sikerült kiképeznie, hanem elindította és kilenc megjelent számával nagyszerű dolgozatokat adott közre az Erdélyi Néprajzi Tanulmányok sorozatban. A korabeli előírások szerint a professzori kinevezést habilitáció előzte meg. Gunda Béla 1941-ben habilitált a Tisza-parti városban, amiről részletes beszámolót ír a későbbi tanítvány és szegedi tanszékvezető, Barna Gábor. A Néprajzi kapcsolatok a Balkán-félsziget és a Kárpátok medencéje között címmel megtartott előadásban már teljes mértékben kirajzolódtak a szakmai irány fő vonalai. Aromán közigazgatás évei alatt megtartott kolozsvári dékánság után visszatelepülő Gunda Béla Debrecenben nyithatja meg a Néprajzi Tanszéket. A Kossuth Lajos nevét fölvevő egyetem keretei között működő szervezeti egység éléről a legvadabb Rákosi-korszakban a Bölcsészettudományi Kar dékánjává is kinevezik a professzort. Bársony István történész feltárta és bemutatja az 1951-től két cikluson át tartó kari vezető helyzetét, amely gyökeresen eltért a korábbi hasonló megbízásától. „Látható eredmények” születtek Gunda dékánsága idején, de ennek az volt az ára, hogy gyakran az „önkritika alkalmazásában” a végletekig el kellett mennie. Valamire mindig figyelt: a képzés sérülés nélkül működjön, ha szovjet szakirodalmak alapján is. Mivel szlovákul tudott, ezért a többi szláv nyelvet is értette, s ez a korszakban nagy előnynek számított. A fiatal néprajzos-generációt Keményfi Róbert képviseli, aki kései tanítványként és tanszékvezetőként a Gunda Béla által vezetett tanszékről szóló 1961-es egyetemi értékelést közli. A mindenre kiteijedő, igen részletes elemzésben sok dicséretet rögzítettek a korabeli vezetők, bár hiányosságként megjegyezték: nincs kapcsolat az ELTE hasonló tanszékével. Dám László szintén Debrecenben végzett néprajzosként, majd több éven keresztül közvetlen kollégaként tanította a hallgatókat. Személyes emlékeit Gunda Béla, a pedagógus című összegzésében adja közre. Bodó Sándor a néprajzosok egyetemi képzése előtti szakemberekről ír, akik tanítóként, tanárként, egyéb szellemi munkásként tanfolyamokon, különféle kurzusokon tanulhattak az új tudomány módszereiről. A tudománytörténeti összefoglalóban szó esik a kurzusok tanári karairól, a résztvevőkről és az ott szerzett tudás hasznosulásáról. A professzor születésnapi köszöntő kötetének következő nagy egysége A kutató cím alatt összefogott tanulmányok találhatóak. Lukács László tanítványa Székesfehérvárról részletes elemzést ad „Gunda Béla néprajzi látásmódjáról”. Megpróbálja összefűzni a rendkívül szerteágazó életművet, amihez alapul a Gunda fiatalkorában már kialakított elveit használja: a magyarság kutatása, de európai közegben elhelyezve. így születtek nemcsak a Kárpát-medencében élő vagy a balkáni népek összehasonlító tanulmányai, hanem az Európán kívüli hasonló munkák hazai bemutatásai is. 236
