Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Klamár Zoltán: Ájtatos híveknek adakozásából… A szakrális térfoglalás kisemlékei Magyarkanizsán
A 20. században még kilenc szakrális kisemlék került a város utcáira, tereire a katolikusok anyagi áldoztavállalásának köszönhetően, ebből kettő szobor. Két kápolna/ravatalozó is épült a katolikus nagytemetőben, mindkettő a 20. század elején. A szobrok a város fontos és forgalmas csomópontjaira kerültek. Egy keresztet a Főtérre állítottak, a Haynald Leánynevelő Intézet impozáns tömbje elé, hogy ellensúlyozzák a korábban a térben egyedül álló ortodox szakrális emléket. Ezzel a tér kétpólusúvá vált. A város katolikus közössége tizennyolc kisemlék állításával jelölte ki az általa használt szakrális tereket a településen és annak határában. Az ortodoxok két keresztje is hangsúlyos térszerkezeti csomópontokat jelölt ki: a főtér mellett a disznópiac a város egyik nagy forgalmú, Zenta felé vezető útja, az Újvárosi utca volt akkor. Később ennek a keresztnek a térkijelölő funkciója megváltozott, hiszen a szerbek temetőjébe átkerülve, az etnikum által kizárólagosan használt szakrális és kegyeleti térbe került. Ha megvizsgáljuk a dedikációkat, láthatjuk, hogy a húsz kisemlékből mindössze kettőn nem olvasható az állíttató neve. A két ortodox kereszt egyikén Vasa Bogosavljev, a másikon a Szerb Egyházközség szerepel állíttatóként. Noha magunk is egyetértünk azzal a megállapítással, hogy a szakrális kisemlékek állításának gyakorlata vallási indíttatású és elsősorban a felekezeti, tehát: a katolikus, görögkatolikus és ortodox liturgikus térkijelölést/térhasználatot szolgálta/szolgálja, mégis a dedikációk miatt felvetődik kérdésként a kisemlékek nemzetiségekhez való kapcsolódása. Tehát a vallások felől közelítve sem kerülhetjük meg az etnikai töltet problémáját. Gyakorlatilag azonos, keresztény kultúrkörhöz tartozó etnikumok alkotják a lakosságot, mégis már ennek vizsgálatakor szembesülünk a ténnyel, hogy a szerb-magyar kettősség mellett az ortodox—katolikus vallási kettősséggel is számolnunk kell (vö. Bartha 1984, 97; Klamár S. 2005, 135-152). Egy olyan közösségben, mint amilyet Magyarkanizsa lakossága alkot, óhatatlanul is felmerül az, hogyan alakultak ki a megjelölendő terek, milyen fontossággal bírtak a kommunitás életében. Nos, a törzsökösnek számító szerbek, akik a határőrvidéki korszaktól laknak a településen, és sokáig irányították annak ügyeit, a maguk számára ott álló templomukkal jelölték meg a főteret. A 18. század végével túlsúlyba kerülő magyarság csak a millennium utáni években érezte annak szükségét, hogy szakrális külsőségekben is megmutassa számbeli fölényét, jóllehet a vallásos lelkületű emberek számára mindig is létezett a szent és a profán élettér gyakorlati kettőssége (Sári 2001, 325). Esetünkben tehát nem a vallások integráló, hanem sokkal inkább differenciáló szerepével van dolgunk. A városban élő szerbség etnikai identitásának mindig fontos eleme volt a vallási identitás (vö. Keményfi 2000, 35). Egyházuk ráadásul „Isten igaz dicsőítését” - ortho doxa - a hívek anyanyelvén hirdette, ami erősítette őket hitükben és küldetéstudatukban egyaránt: határőr katonaként az ország földjét és a hitet harcosan védelmezték a folyó túloldalán levő hitetlenekkel szemben (vö. Farkas 2007, 4-5). Később hasonlóképpen cselekedtek a többségbe került magyarsággal. Ennek okán korán kialakultak a szakralizált etnikai határok, melyek a szerbség részéről a főtéri templomuk és a temetőjük körüli terekre korlátozódtak. A szakrális tér településen belüli elhelyezkedése és annak alkalmanként a közösség által koncentrált használata tökéletesen kielégítette az etnikus elvárásokat. Az ortodox karácsonykor történő tölgyfaágégetés, az újévi örömlövés, valamint a húsvéti és a templombúcsúi körmenet alkalmával a közösség tagjai a város központi terét használva mutatták meg önmagukat,30 vették birtokukba, igaz, ideiglenesen, az általuk fontosnak tartott közösségi helyszíneket (vö. Keményfi 2000, 42). 30 A templom körüli tér használatát részletesen leírja: Janié 2001,202-203. 226
