Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Bendík Márta: A három Túr szakrális kisemlékei
a 15—16. században bukkant fel, de élt a Kissúg (Saagh quae nunc immutato nomine Thur vocatur, vagyis: Ság, melynek neve Túrra változott) forma is (Bakács 1971, 211), amely Ipolysághoz tartozónak jelezte a településrészt. Kistúr az írott forrásokban először családnévként mutatkozott 1410-ben, amikor Kisthury László özvegyét említik. Középtúr ugyancsak családnévként olvasható 1421-ben, mikor Középthury László szomszéd birtokosként megjelent a közeli Baráti község hatáijárásán. A falura vonatkozó Kistúr (Kysthwr) nevet 1436-ban jegyezték fel, Középtúrt pedig 1449-es okirat említi Kezepthur formában. Az évszázadok során Felsőtúrt és Nagytúrt a Hont-Pázmány nemzetségből származó Thury család, illetve a belőle eredő, már említett Középthury és Kisthury, valamint utódaik, a Jánoky, a Vaj day, meg a Lévai Cseh család birtokolta. Az oszmánok 1552. július 9-i (drégelyi) és az 1552. aug. 10-i (palásti) győzelme Hont vármegye déli területei számára a hódoltság kezdetét jelentette. A gyakran változó határvonalak miatti bizonytalan, végvári állapot ezen a vidéken is lehetővé tette az ún. kettős adóztatást. A keresztény hatóságok ugyanúgy igényt tartottak az itt élőktől behajtott jövedelmeikre, mint az oszmán hódítók. Az 1570-es dikális (hadiadó) összeírást Nagy Twron (Felsőtúr) Dresneky-Kasza László esküdt mellett Horváthy Tamás készítette. Felsőtúron 5,5 portát jegyzett fel, és a meg nem nevezett nemesek mellett a Balassákat említette. Kistúron 2 portát, Középtúron 2,5 portát, a nemeseken kívül Túry Mártont és Túry Györgyöt (Twry alakban) írták össze, miközben a településeket hódolt falvakként tüntették fel. A hódoltsági állapot az oka, hogy a későbbi összeírások meglehetősen bizonytalan adatokkal manipulálnak, a birtokosok megnevezése nélkül készülnek, s a portaszámok is csökkennek. Az újabb összeíráskor, 1635-ben az összeíró Hourathy (Horváthy) János Nagy Thuron 1,5 portát, Középtúron 0,5 portát, Kistúron meg egyetlen hadiadó fizetésére kötelezhető portát sem talált.' Az oszmánok kiűzése utáni zilált közigazgatási állapotok rendezése, a birtokviszonyok tisztázása, pontosítása, illetve az állam jövedelmét biztosító adózási rendszer újraindítása céljából az 1712-es országgyűlés egyik reformintézkedése alapján szükségessé vált az újabb, minden települést, illetve az ott élők vagyoni helyzetét felmérő országos összeírás. Az 1715-ben készítettjegyzék Felsőtúron 26, Alsótúron 18 adózó személyt, két kúriát és 18 házat rögzít.1 2 3 Mivel azonban ez az összeírás meglehetősen pontatlannak bizonyult, a hiányosságokat 1720-ban egy újabb, az ország minden vármegyéjére kiterjedő listázással pótolták. A lajstrom Felsőtúron 26 adózó jobbágyot, illetve zsellért, Alsótúron 22 adózót és ugyanannyi portát jelez. Középtúrt az összeírások nem említik.1 Vályi András 1799-ben a három falut egy címszó, a Túr alá helyezi, mintegy alátámasztva a köznyelvi Túrok megnevezést, holott egymástól - különösen Felsőtúr tekintetében - földrajzilag jól elválasztható községeket ír le: Túr. Kis Túr, Felső Túr, Közép Túr Három Magyar falu Hont Várm. földes Uraik külömbfélék, lakosaik katolikusok, és másfélék is, földgyeik meglehetősek, legelőjök elég van, szőlőhegyeik középszerű borokat teremnek. (Vályi 1796, 536) Az 1828-as megyei összeírás Felsőtúron 41, Kistúron 18, Középtúron 28 adózó személyt listázott név szerint.4 Fényes Elek 1851 -ben megjelent geográfiai szótára a három Túrt külön-külön sorolja fel: Túr (Felső vagy Nagy), Túr (Közép), Túr (Kis) magyar falu Honth vmegyében. A települések valamilyen szintű összetartozását azonban ő is érzékelteti, hiszen a lakosságot érintő számszerű adatok után a falvak gazdasági jellemzését összevonva adja meg: Mind a három helység közel fekszik egymáshoz a Korpona mellett, Ipoly-Ságtól északra 1 órányira. 1 http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/dikalis-osszeirasok [2017. 3.20.] 2 http://193.224.149.8/adatbazisokol/adatbazis/az-1715_-evi-orszagos-osszeiras/ [2017.3.20.] 3 / 93.224.149.8/adatbaiisokol/adatbázis/az-1 720 -evi-orszagos-osszeiras/ [2017. 3. 20.] 4 https://familysearch.org/search/catalog/4503537availability ~FamiIy%20History%201.ibrary-1828, Hungarian Land Census Esztergom & Hont [2017.3.20.] 112