Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)

Köszöntők

Voigt Vilmos tanárom volt és az is maradt. Verebélyi Kincső, elvileg szintén lehetett volna (amikor negyed- vagy ötödéves voltam a pesti tanszéken, szoktam őt látni, akkor talán már tanított is, de ebben a minőségben elkerültük egymást). Lettünk viszont aztán ideig-óráig (egy pillanatra úgy tűnt egyszer, hogy huzamosabb ideig is) munkahelyi kollé­gák (közösen is tanítottuk ugyanott és ugyanazt a tárgyat), konferenciákon, könyvbemuta­tókon együtt szereplők stb. Aztán mindkettejük számos tanulmányát, írását volt szerencsém különböző helyeken (a többi között itt, az Acta Ethnologica Danubiana lapjain is) közre­adni, de mesélhetnék hosszabb-rövidebb együttutazásokról Erdélyben, a Vajdaságban, Itáliában és Németországban, meg persze Szlovákiában is. Felemlegethetném (újfent!) a tiszacsegei paplan-ügyet, de ezt Tanár Úr tagadja, Kincső meg nem emlékezhet rá, így hát maradjon meg ki-ki a maga hitében (mi, ketten, Klamár Zolival, a miénkében - s persze nekünk van igazunk). Verebélyi Kincső és Voigt Vilmos (balról jobbra) A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. konferencián Komáromban (L. Juhász Ilona felv., 2012) Komolyabbra fordítva a szót, a továbbiakban inkább azt kísérlem meg röviden megfogal­mazni, mit is kaptam szakmailag, mit tanultam (szerényebb változatban: mit tanulhattam volna) ettől a két embertől? Igényességet, önmagunkkal és a választott szakmával szemben, a vállalt feladat komolyan vételét. Azt, hogy nincsenek kis és nagy témák. A hozzáállásunk, a megközelítési és megol­dási mód tesz egy-egy témát naggyá, de ugyanez fordítva is igaz. Bármilyen ígéretes téma, probléma ujjaink közt szétfolyó homokká válik, ha felületesen közelítjük meg, ha félvállról vesszük. Azt, hogy lehetőleg rendszerben kell gondolkodni: minden mindennel összefügg, s noha határok vannak, ezek legalább annyira összekötnek, mint amennyire elválasztanak. Konkrétabbra fordítva a szót: a nyelvi határok legfeljebb a népi kultúra kutatói számára jelen­tenek akadályokat, a kulturális jelenségek vándorlásának, a kapcsolatok virágzásának sosem. 303

Next

/
Thumbnails
Contents