Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Köszöntők
Attila 75 Hadd divatozzam kicsit! Volt már Attila 100, legyen most Attila 75! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy József Attilát fíatalitom, hanem sokkalta inkább azt, hogy Paládi-Kovács Attila születésnapja alkalmából rendhagyó köszöntő sorokat írok. Öt évvel korábban, Balogh Balázs intézetigazgató ünnepi köszöntőjét azzal kezdte, hogy egyetemi hallgatóként félt tőle, munkatársként tartott tőle, igazgatóként pedig tiszteli őt! Részemről nincsenek ilyen szakaszok a hozzá fűződő kapcsolatomban, én mindig tiszteltem, s ma sincsen ez másképpen! Bár már nem vagyok éppen mai gyerek, mégis hallgatóként kerültem először „munkakapcsolatba” Paládi- Kovács Attilával. Az ELTE Néprajztudományi Doktori Iskolájának hallgatójaként ücsörögtem többedmagammal óráin. Akkoriban - a kétezres évek első tizedében - még túrkevei muzeológusként, igen nagy utakat tettem meg az órákat hallgatandó, és az aláírások begyűjtése is körülményes volt, hiszen klasszikus leckekönyvbe írtak be a tanár urak, summa summarum: bekopogtam Múzeum körúti szobája ajtaján egy aláírás reményében! Szeptember vége, október eleje lehetett, a nyárias melegben balladai félhomály volt a szobában, a napellenző redőny jótékony hatásaként. Mindez tehát még jóval a félévi penzum teljesítése előtt, a tárgyfelvétel hitelesítésének idején történt. Asztalánál ült, elvette a leckekönyvet, valamit írt bele és azt mondta: - Legyen ez a nagy-nagy bizalom jele! Köszöntem, kijöttem s mikor belenéztem a leckekönyvbe, akkor láttam, hogy előlegbe kaptam egy ötöst, amit utólag szolgáltam meg. Ilyesmi sem korábban, sem a későbbiekben nem esett meg velem. Jó néhány alkalommal jártam nála a várban, konzultálni, majd - sokakhoz hasonlóan - intézeti szobájában tettem le a doktori szigorlatot is. Védéskor az ELTE udvarán mosolyogva megkérdezte, hogy a zabszempróbán átmennék-e?! Igyekeztem magabiztos pózba merevedni, de azért megráztam a fejem! Aztán eszembe jut egy szentendrei találkozás, talán Csilléry Klárára emlékeztünk éppen a skanzen régi igazgatósági épületében, mikor is a komplexum udvarán K. Kovács Lászlóval beszélgetett egy fa hűvösében. Attila, amikor meglátott, biccentett üdvözlésképpen, majd egy fél lépést is tettünk egymás felé, ám akkor Laci bácsi egy laza csuklómozdulattal megfogta zakója gombját, s az üdvözlés ezzel félbemaradt. Az elkövetkező órában néhányszor még jártam arrafelé, ahol beszélgetésük zajlott. Figyelmesen hallgatta Laci bácsit, aki továbbra is fogta a zakó gombját... Később, a Néprajzi Társaság egyik választmányi tisztújító gyűlésének kezdete előtt megkérdezte: - Jól tudsz számolni? No, akkor te leszel a szavazatszedő bizottság elnöke! Hát így nyertem ideiglenesen magas hivatalt általa! Amikor megindult a múzeumhálózat átszervezése, az aszódi gyűjtemény megmentése érdekében hozzá fordultam. Türelmesen végighallgatta panaszos mondókámat, és megkérdezte, hogy mit várok tőle, hogyan tud segíteni? Kértem, emelje fel szavát a kellően nem átgondolt, elő nem készített intézkedéssel szemben. Megtette. Foganatja ugyan nem lett, de szakmai tekintélyével Paládi-Kovács Attila az Etnológiai Központ bemutatkozó rendezvényén a budapesti Néprajzi Múzeumban (L. Juhász Ilona felv., 2014)
