Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Tanulmányok - Bárth János: A lengyelfalvi eset. Néprajzi szemléletű történeti életkép egy 18. századi székely faluról
sem terhesedett meg tőle”. (3) „Hallottam a leányoktól, hogy Ferentz Anna azt beszéltette volna nékik, hogy ne félyenek a legényektől, mert semmi bajok sem lesz, mivel ötét sem lelte semmi". (6) A történtek ellenére Sófalvi Mihály szerette Ferenc Annát, és fentebb már idézett nyilatkozata szerint el akarta venni feleségül. Ferenc Anna is bizakodott a házasságkötés megvalósulásában. A falubeli asszonyok gyakran pletykálkodtak a két fiatal összeházasodásáról. Erről vallott Benedek Anna 30 éves menyecske: „Most esztendeje hallottam az asszonyoktól zúgatni, hogy no most a Fársángon Sófalvi Mihály el veszi Ferentz Annát, mert hozzá jár”. (22) A beharangozott házasság azonban nem jött létre. Az esküvő elmaradásának okait a vallatok nem kérdezték és a tanúk sem emlegették. Mielőtt lezárnánk a szerelmi élettel kapcsolatos fejezetet, meg kell emlékeznünk Sófalvi Mihály egyik dicstelen cselekedetéről. Ferenc Borbála 28 éves kocsmároskodó menyecske, aki vezetéknevéből ítélve rokona, esetleg testvére lehetett Ferenc Annának, és különös módon haragudott Sófalvi Mihályra, azt vallotta, hogy „terhes állapota” ellenére Sófalvi Mihály megpróbálta őt megerőszakolni. íme, a történet! „Más alkalmatossággal ismét hozzám jőve Sófalvi Mihály ...én tsak egyedül lévén házamnál, Mihály meg ragada és az ágyba taszíta, az ingem allyát emelni kezdé. Én noha terhes állapotban voltam, addig küzdöttem véle, hogy a kalapját az ajtón ki vetettem, s magát is az után szokatlan káromkodásim és szitkozódásaim között ki taszigálám, s így kemény harapásim által szabadulék meg tőle. Akkor a kalapja töteje nálam maradván, most is kezemnél vagyon”. (25) Valami valóságalapja bizonyára volt a vallomásban elmondott történetnek. Lehetséges azonban, hogy bizonyos elemeit a haragos és bosszúra áhítozó fehémép nagyította föl. Figyelemre méltó a vallomásban az a momentum, hogy a védekező menyecske kidobta a támadó legény kalapját a szobából. A kalap kihajítása, vagyis a férfiúi lét jelképének tekinthető ruhadarab lealacsonyítása, a legény szégyenbe hozásának, bizonyos fokú meggyalázásának számított akkortájt.12 Nyelvi jellegzetességek A 18. századi tanúvallomásokat, legyen szó házassági perről, lólopási vizsgálatról vagy határperről, írástudó személyek, literátus emberek vetették papírra. Nagyjából érzékeltették a tanú gondolatmenetét, érvelését, de a mondanivalót sok esetben a saját műveltségüknek megfelelően átfogalmazták. Néha meg-megvillan a leírt vallomásokban a köznépi tanú szóhasználata, máskor viszont a megszólalók eredeti szavait divatos prókátor szövegek helyettesítik. Természetesen a történeti népélet kutatójának az a tanúvallomás tetszik igazán, amelyben egyre több maradt meg a tanú eredeti mondataiból, nyelvi fordulataiból, táj szavaiból. Ebből a szempontból az 1794. évi lengyelfalvi tanúvallatás szövege kiváló történeti jellegű nyelvhasználati forrásnak számít. A vallomásokat rögzítő pap jól ismerte a székely nyelvet, talán maga is székelynek született. Emellett nagy gondot fordított arra, hogy a tanúk szóhasználatából minél több eredeti mondat, nyelvi szerkezet, tájszó kerüljön be a leírt szövegbe. Következésképp, az 1794. évi lengyelfalvi vizsgálat tanúvallomásainak leírt szövege a történeti nyelvjáráskutatás egyik udvarhelyszéki forrásának tekinthető. Külön tanulmányban lehetne elemezni a vallomásokban szereplő nyelvtörténeti, tájnyelvi jellegzetességeket, adatokat. Erre a munkára azonban nem vállalkozhatom. Annak érdekében azonban, hogy efféle 12 A férfi fejfedők társadalmi szerepéről, nélkülözhetetlennek ítélt voltáról: Flórián 1997, 713. 26
