Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Közlemények - Bendíkné Szabó Márta: Század szakrális kisemlékei
keretes üvegajtóval lezárt szoborfülke dongaboltozatú. Az oszlop és a szoborfülke kívül-belül fehér nemes vakolattal (brizolit) fedett, az alap fehér meszelés nyomát mutatja. Az objektum tetejére laposvasból kovácsolt, az összetételeknél dicsfényt jelképező, két-két sugárral ellátott, gombos kettős kereszt került. A fülkében jelenleg nincs más a barnával szegett fehér ruhás és fátyolos, kék palástos Mária Szent szíve szobron, illetve két fém gyertyatartón és a kerámiatartókba helyezett művirágokon kívül, de 2001-ben a szobor mögött még az eredeti, bádogra festett piéta-ábrázolás is látható volt, mely állítólag Selmecbánya környékén készült (Reško -Kovács 2001, 12). Ugyanitt olvashatjuk, hogy a képet 1861-ben a Die Mester BOG Gurd restaurálta. Az alkotást jelenleg a községházán őrzik (Csáky 2010, 142). A kisemlék terepfüggőn emelkedő, utólagosan készített betonalapon áll, rúdvasból és vaspálcákból hegesztett, zöldre festett kerítéssel határolt kiskert veszi körül; az objektum a kerítés elülső részének közepén elhelyezett kiskapun át közelíthető meg. Az egykor bizonyára ápolt virágágyásban mára csak két, évelő pünkösdirózsatő (Paeonia officinalis) maradt. A kápolnához az 1920-as évek elején még jártak közös imádkozásra a hívek.5 2.7. Út menti feszület (kereszt Deménd felé) 10. kép: Út menti feszület a deméndi úton. Százd (Bendík Béla felv., 2015) Az 564-es müút mentén, Százd kataszteri határán, mintegy félúton Deménd felé, téglalap alakú homokkő talapzatra állított, 295 cm magas műkő feszületet találunk. A keresztnél a régebbi talapzatot betonalap tartja, a felfelé enyhén szűkülő lábazatot kissé kiszélesedő, ívelt párkány zárja, melyen ugyancsak téglalap alakú toldalék teszi lehetővé a fémkorpuszos, egyenes szárvégződésű latin kereszt alapjának csatlakoztatását. A szürke márványmintázattal lemeszelt talapzat elején a vakolatba süllyesztették a — valószínűleg szintén új keletű - fekete műmárvány 5 Adatközlő: Dr. Budai Ernő, Százd 156