Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Közlemények - Bendíkné Szabó Márta: Század szakrális kisemlékei
(opaxit) dedikációs táblát, melyen az állíttatás ideje mellett a felújítás évét is feltüntették. Az eredetitől - a visszaemlékezések szerint háromkaréj os szárvégződésü lehetett - eltérő kivitelezésű feszületet az állíttató Kis Pál unokája, Breda Józsefné született Kis Mária készíttette.6 Az ezüstszínűre festett korpusz a Megfeszítettet kicsit jobbra billentett fejjel és felemelt arccal mutatja. Bezárt ujjú kezét a tenyéren szegezték át, két lábfejét egymás mellé helyezve; a jobb láb térdben picit behajlított. Az ágyékkendő csomója a jobb csipő mögül látszik. A feszületet beton alapú, cső- és rúdvasból készített, zöldre festett kerítés védi, az eleje jobb oldalán kiskapuval. A körbezárt területet kaviccsal feltöltötték, ennek ellenére a jobb hátsó sarokban egy pünkösdirózsa (Paeonia officinalis) díszük, a kisemlék körül pedig feltört néhány borostyántő (Hedera helix). A feszület tövéhez helyezett, rúdvasból hegesztett, alacsony koszorútartóra müfenyő és művirág koszorút akasztottak; mécsest nem találtam. A két világháború között az Ipolyszakállos irányából érkező gyalogos búcsújárók itt tértek le az országúiról jobbra, a hébeci Szent Ilona-templomhoz vezető mezei útra.7 Felirat: Jézus / világ Megváltója, / irgalmazz nekünk!/1907/ Állíttatta / id. Kis Pál és cs./ Felújítva / 2001 2.8. kripta (kripta) 11. kép: A temetkezési helyül is szolgáló Tahy-féle kápolna. Százd (Bendik Béla felv., 2015) Bár a szó szoros értelmében véve nem szakrális kisemlék, mégis itt említem meg a százdi temető régebbi funerális építményét, a Tahy-féle kriptakápolnát. Az art decor stilust idéző, sima vonalvezetésű sírkápolna építtetését a Ďurčanský család kezdte 1932-ban.8 A dombol6 Adatközlő: Dr. Budai Ernő, Százd 7 Adatközlő: Szabó István, Lontó; Dr. Budai Ernő, Százd 8 Adatközlő: Dr. Budai Ernő, Százd 157