Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Tanulmányok - Bárth János: A lengyelfalvi eset. Néprajzi szemléletű történeti életkép egy 18. századi székely faluról
vezetett2 jegyzőkönyvek nem őrződtek meg, illetve ismeretlen helyen lappangva nem állnak a kutatás rendelkezésére, nem tudhatjuk, hogy Ferenc Anna és Sófalvi Mihály szentszéki perében milyen ítéletet hozott az udvarhelyi főesperesi szentszék. Testi fenyítésre ítélték-e a legényekhez különösen vonzódó Ferenc Annát? Sófalvi Mihály köteles lett-e egyösszegű „gyermektartási” pénzt fizetni a „megterhesített” Ferenc Anna számára? Részesültek-e valamiféle kedvezőtlen retorzióban a történet mellékszereplői? Annak ellenére, hogy a fenti kérdésekre nem felelhetünk, az 1794. évi lengyelfalvi szentszéki vizsgálat tanúvallomásai mégis megérdemlik a 21. századi történeti népéletkutatás figyelmét. Elsősorban azért számíthatnak a kutató érdeklődésére, mert a hasonló perbéli vallomásoktól jobban, erősebben villantják fel a 18. század végi köznépi székely élet mindennapjait. A lengyelfalvi vallomáscsokor kiváló történeti forrásnak tekinthető, ha az elemző kutató történelemszemléletében helyet kapott a mikrotörténelem, a történeti antropológia, a történeti néprajz. Aki számára jobbára csak a csaták, a királyok tettei, a politikai pártok küzdelmei jelentik a történelmet, egy 18. század végi falusi leány cselekedeteinek „csacska meséit” nyilvánvalóan nem méltatja arra, hogy történeti forrásnak tartsa. Aki viszont a hajdani mindennapok falusi életének menetéről, szokásairól, a faluban élők életmódjáról, tárgyi világáról, mentalitásáról, a falusi ifjúság társas életéről, szórakozásáról, párválasztási szokásairól, nemi erkölcséről és hasonlókról feltárt adatokat is a történelem részének tekinti, a lengyelfalvi tanúvallatás jegyzőkönyvét a kiválóan tájékoztató történeti források között szerepelteti (vö. Bárth 1999, 28 és 43; Paládi-Kovács 2013, 6 és 25). E sorok írója a kutatók utóbbi csoportjával tart, és alább e szerény vallomáscsokor alapján megpróbál történeti népéletkutató,3 vagy másként történeti néprajzi tanulmányt írni. A 18. század végén papírra vetett paraszti perbéli vallomáshoz mint történeti forráshoz néprajzi szemlélettel közelít, hogy forrásértelmező tevékenysége révén az aprócska adatokból kiformálódhasson, megszülethessen a 18. század végi székely falusi mindennapok életképének néhány szelete. A történések foglalata A 18. század utolsó évtizedének első felében törzsökös székely család sarjaként élt Lengyelfalván egy Ferenc Anna nevezetű leány, aki az átlagosnál jobban vonzódott a legényekhez. Lépten-nyomon kereste az alkalmakat, hogy találkozhasson az erősebbik nem képviselőivel. Női kegyeit bőségesen osztogatta azoknak a legényeknek, akiket arra érdemesnek tartott. Rendszeres résztvevője és látogatója volt a legkülönbözőbb társas munkáknak, kalákáknak, magánházaknál tartott báláknak. Kihívó magatartásával igyekezett felhívni magára a figyelmet. „Incselkedett” a legényekkel. Rövidebb-hosszabb időszakokra eltűnt a táncolok csoportjából. Távolléte alatt valamelyik legénnyel bujkált a telek melléképületeiben. Előfordult, hogy az utcán is ölelkezve járt az éppen aktuális szeretejével. A „táncok” után nem sietett haza, hanem hosszan sétálgatott, ácsorgott, beszélgetett kísérőjével. Ezek a beszélgetések, „gyanús társalkodások” némely esetben a természeti környezetben (szénafuvön, havon, „csutakon”, fa tövében) lebonyolított közösülésbe csaptak át. Normaszegő viselkedésének helytelenségét azzal is fokozta, hogy más leányok előtt dicsekedett kalandjaival. Arra bíztatta leánytársait, hogy ne óvakodjanak a csábító legények-2 Vö. a gyergyószentmiklósi főesperesi szentszék jegyzőkönyvével (GYGYL. Gyergyószentmiklós. Tem. rend. köt. 1. doboz. - Bernád 2009, 299.), valamint a csíki főesperesi szentszék jegyzőkönyvével. (CSISZEMIKPI. Kötetek. - Bárth 2012, 406. M. 100.) 3 Az efféle kutatást e sorok írójával folytatott beszélgetései során Imreh István nevezte történeti népéletkutatásnak. 12
