Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Tanulmányok - Marx Mária: Műszövés Őriszentpéteren a 19 - 20. század fordulóján
munkabérek fonal árak előállítási ár 100 m 111.41 150.71 262.12 131.06 393.18 3.93 3.51 7.44” 50% Regi 100 méter ára 1 méter ára 0,90 m ára 1 abrosz 154/190 cm ára A cég termékskálájában és vevőkörében fokozatos, de nagyon jelentős változások, arányeltolódások mentek végbe. A régi üzletfeleket felsorakoztató 1884-es könyvben Kovács Antal felírta, mennyi saját fonalat adott le a megrendelő, és mit szeretne készíttetni belőle. A korai időkben ez volt az általános. A fonalat fontban mérték, legtöbbször zsákkal együtt, esetleg pakliban ruhával, de gombolyag és kötet is előfordul mértékként. Volt, amikor a maradékot visszaadták,94 de gyakrabban a megrendelt áru fajtái után csak annyit jegyeztek meg: ,,a többi kendő”, vagy: „a többi vászony ”95. A gyengébb minőségű házi fonalat általában csak vetüléknek használták el, láncfonalat hozzáadott a takács. Ezt Kovács gépfonalnak írja. A hozzáadott fonal gyakran pamut, ezt a vevő előre fizette.96 Az így megszőtt vegyes vászon puhább volt a nyers házi fonalból készültnél, de nem tartott olyan hosszú ideig. A korai munkák között is volt már damaszt, de arányaiban több volt még a hagyományos takácsszőttes: szakajtóruha, kenyérruha és a sávolyszövésü kendők, szalvéták, törölközők. Időnként — nem gyakran - piros „stráfokkal”.97 A különböző finomságú végvásznak mellett készítettek „krádlit” - azaz gárdlit vagy csinvatot (sávolykötésü, pamut-len anyagú erős szövet), ponyvát, dunyha- és párnahuzatot, ún. „kapric-pámát” vagy kispárnát, lepedőt. A rőfben számolt abrosz, a kendők valószínűleg szintén vászonból készültek. A damasztárunál nem hosszméret, hanem a teríték nagysága (6, illetve 12 személyre) van megadva, és külön számolja a szalvétákat, általában tucatjával. Damasztabrosz és -szalvéta esetén a vevő gyakran meghatározta a mintát is. Különleges termék volt ekkor még a kávésteríték, melyet általában színes vetülékkel készítettek. Kérésre készítettek rojtozott darabokat is, mint pl. a Széli Kálmánné Vörösmarty Ilona számára szőtt, különböző méretű kredencterítők és tálcakendők.98 Az 1870-90-es évek vevőköre nagyjából a Délnyugat-Dunántúlra terjedt, Dél- Burgenland, az Őrség, Hetés és a Muraköz, valamint Zala vármegye nyugati részének és Vas vármegyének falvaira. Sok közülük ma már meg sem található, összeolvadt a közeli községekkel, városokkal. A megrendelők a falusi társadalom különböző rétegeiből kerültek ki. Voltak közöttük iparosok (gerencsér, kőműves, asztalos, molnár, pék) falusi értelmiségiek (tanitók, jegyzők, lelkészek), volt bíró, ügyvéd, csendőr, illetőleg a feleségeik. De a legnagyobb részük mindössze névvel vagy az ismeretség fokával (Bokomé anyja) jelölt egyszerű polgár, legfeljebb XY úr vagy úrnő, asszonyság és „tensasszony”. 94 84.11.1.: 9. 95 84.11.1.: 11. 96 84.11.1.: 14. 97 84.11.1.: 11. 98 84.11.1.: 11. 104
