Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)

Krónika

(legtöbbször délutáni) fellépése, az értékfelmutató konferencia egyre nagyobb népszerűség­nek örvendett. Az Ipoly mente helytörténetét, néprajzát kutató előadók is többször visszatér­tek. A XI. Ipoly-napon Koczó József Az Alsó-Ipoly mente hagyományos gazdálkodásáról és természeti viszonyairól című könyvét mutatta be. Hála József az Ipolyság környéki zarán­dokhelyekről, „csodatevő” forrásokról beszélt, Csukovits Anita Magyar népviseletek a Börzsöny Múzeumban című előadásában a paraszti ruházat alkotórészeit ismertette, Végh József pedig a nógrádi betyárhoz, Sisa Pistához kapcsolódó legendákat taglalta. Immár a Honti Múzeum gyűjteményének bemutatása is hagyománnyá vált, Bendíkné Szabó Márta előadásában ezúttal a játékok múzeumi gyűjtésének jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az idén megrendezett XII. Ipoly-napot 2014. aug. 16-án ismét az ipolysági városháza színháztermében szervezett előadás-sorozat nyitotta meg. Az oszlopcsarnokban Antal Gábor grafikus kiállítása fogadta az érkezőket, „halas” témájával idézve az ünnepelt folyót. Az Ipoly mente kulturális értékeiről szóló konferenciát Hála József Tudósok, kutatók és gyűjtők - néhány fejezet a magyar néprajztudomány és muzeológia történetéből című könyvének bemutatója indította, majd Csukovits Anita tartott előadást a polgári ruházat elemeiről. Az ipolysági régió tájházainak problémakörével Bendíkné Szabó Márta foglalkozott, utána Holló Iván Az ipolysági zsidóság történetének rövid összefoglalója, a holokausztot túlélők későbbi sorsa, valamint a szlovákiai és magyarországi családj'akutatás lehetőségei című előadásával és Ne sírj, Apa című családtörténeti kötetének bemutatásával folytatódott a délelőtt. A magyarországi Honismeret bemutatkozása után az elmaradhatatlan Ipoly-köszöntő követke­zett, amikor a résztvevők a folyóhoz vonulva virágcsokrokat, koszorúkat dobtak a vízbe. Az augusztusi Ipoly-nap a szervezési formák változása ellenére megőrizte eredeti célkitű­zéseit: lehetővé tenni az Ipoly mentén élők számára, hogy újrateremtsék a politikai döntések következtében fellazult családi és baráti kapcsolatokat, fórumot biztosítani a regionális nép­rajzi-helytörténeti értékek bemutatásához. Bendík Béla Dvaja o tom istom... - Ketten ugyanarról... Rudolf Hanuljak - Pavol Pánik Sakrálne stavby a pamiatky Žitného ostrova. Fotografie Egyházi építmények és emlékhelyek a Csallóközben. Fényképek (Komámo/Komárom, 2014. 09. 17.) 17. septembra 2014 sa v komárňanskej Galérii Limes uskutočnila vernisáž výstavy fotogra­fií. Otvárací prejav v slovenskom jazyku predniesla Ilona L. Juhász, v maďarskom József Liszka. Obidva texty uverejňujeme v plnom rozsahu: Dámy a páni, milí prítomní! Ešte v roku 1995 sme sa s manželom zúčastnili na jednej konferencii v Nemecku, ktorú orga­nizovali spolky, venujúce sa výskumu a dokumentácii malých sakrálnych objektov/stavieb. Okrem odborníkov z viacerých krajín vystúpili na konferencii aj ľudia z najrôznejších pro­fesií, ktorí už mali za sebou veľký kus dokumentačnej, zberateľskej práce. Nadšenie týchto ľudí nás úplne očarilo, a už cestou domov sme sa zhovárali o tom, že aj my sami sa dáme do práce, pretože sa u nás s komplexným dokumentovaním týchto objek­tov dovtedy nezaoberali ani laici, ani experti. Doma som s veľkým nadšením začala jednej 229

Next

/
Thumbnails
Contents