Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Könyvismertetések, annotációk
gyakorlásától. A profán terek íráshasználatára elsősorban az információközlés túlsúlya jellemző. 1989 után a nyilvános térben keletkezett írások szerepe, az íráshasználat szabályai nem tisztultak le igazán. A szakrális terekben az írás rituális, illetve kommemoratív funkciója kerül előtérbe, eltérően a profán terekre jellemző írásszokásoktól. A szakrális teret a falusi településstruktúrában a templom és kertje képviseli. Vajda András a település három temploma közül a református templomot mutatja be részletesen. Ez a tér konkrétan és szimbolikusan is kifejezi „a közösség kollektiv identitását, valláserkölcsét, gazdasági aspirációit, nemzeti érzelmeit” (Vajda 2013, 67), mintegy „gyűjtőmedencéje” a szimbolikus cselekvéseknek, tárgyaknak, iratoknak és feliratoknak. Amikor a könyv olvasója képzeletben „belép” a templomba, megismerheti a templom építésére, történetére vonatkozó jeleket, feliratokat; a templombelsőben elhelyezett, háborús hősökről megemlékező táblákat, a faberendezés felújítására adakozó, Amerikába szakadt család emléktábláját. A templom egyedi jellegzetessége, hogy a belépőt a ,Jól tetted, hogy eljöttér feliratú tábla fogadja. Az egyébként rongálásnak minősülő név-bekarcolásokat az orgona falán, a padok imatartóin az egyház megtűrte és megtűri. Ugyanis a frissen konfirmált fiatalok ezzel a némileg lázadó gesztussal örökítik meg az egyházi értelemben vett felnőtté avatásuk rítusát. A templomban és a templom köré csoportosuló szövegek funkcióit alapvetően két csoportba sorolhatjuk. Az egyik funkciót a normatív szerepű feliratok képviselik, amelyek feladata, hogy buzgóbb vallásgyakorlásra, hitéletre buzdítsanak. Ide tartoznak a bibliai idézetekkel kihímzett templomi textiliák, a papiak homlokzatának feliratai, vagy a nagyharang latin nyelvű felirata. A másik írásfunkció a (meg)emlékezést szolgálja. A nyilvános emlékezést szolgáló szövegek tartós hordozóanyagokra - fára, mészkőre, márványra, rézlapra, bronzlapra — vésve őrződnek meg. Kevesebben tudnak talán a templomi toronygombiratok létezéséről.47 Ezek is az emlékezést szolgálják, de másképpen. A templomtorony kerek formájú üreges csúcsdísze ugyanis nem csak esztétikai funkciót tölt be, hanem a falutörténeti iratok időkapszulájaként, őrzőhelyeként is használják. A könyv legrészletesebben kidolgozott része a három sáromberki parasztirattár bemutatását képviselő negyedik fejezet. A Mózes, a Szabó Kádár és a Berekméri család irattárainak anyaga reprezentatívan képviseli a település populáris íráshagyatékának típusait. Populáris írásbeliségen olyan írásformát értünk, ahol „az egyén nem intézményes keretek között, nem az oktatási intézményben elsajátított formában, a mindennapi élet keretében, saját kezdeményezésben gyakorol”.48 Erre a dokumentumtípusra először a 20. század elején a francia Annales-iskola képviselői figyeltek föl kutatói szempontból. Érdeklődésük a „nagy” történelmi narratívát megörökítő nemesi levéltárak helyett a kisember mindennapi életét tanúsító dokumentumfajtákra kezdett irányulni. Vajda András könyve a kolozsvári populárisírásbeliség-kutatás mozgalmába illeszkedik közvetlenül, amelyet Keszeg Vilmos 1989-ben kezdeményezett és azóta is aktívan irányít.49 A könyv parasztirattár-elemzésének mintája Keszeg Vilmos egy mészkői parasztasszony írott szövegeinek teljes körű feldolgozását megvalósító tanulmánya volt.50 47 A toronygombiratok kutatásának összefoglalása olvasható Keszeg Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Egyetemi jegyzet. Kolozsvár: KJNT-BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék 2008, 332-334. p. 48 Keszeg 2008, 31. p. 49 A kolozsvári Babeç-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén folyó írottnépköltészet-kutatás összefoglalását lásd: Keszeg 2008, 112-113. p. 50 Lásd: Keszeg Vilmos: írott szövegek egy személy életterében. Ethnographia 109 (1998), 598-628. p. 195
