Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Tanulmányok, közlemények - Vataščin Péter: Egy ormánsági törpefalu. Kemse település- és közösségvizsgálata
különösen három vállalkozó esetében nyilvánvaló: véleményükben az a közös, hogy mivel jelenleg Kemsén tudnak megélni, ezért nem kívánkoznak el innen.,, Azt tudom mondani, hogy középkategóriás vállalkozóként nekem most megfelel” — mondja az alpolgármester. A felesége hozzátette: „Nem lesz jó falu, ha nem tudsz így élni. ” Egy másik vállalkozó is hasonló véleményen van: „Én nem akarok innen elmenni, mert itt tudok megélni. ” A falukép gondozása egyszerre történik a közmunkások által és társadalmi munkában. A buszmegállónál, illetve a játszótérnél található virágtartókba tavasszal szoktak a fiatal nők és asszonyok virágokat ültetni. Az ültetést az alpolgármester felesége szokta vezetni, akinek időnként meg kell küzdenie némelyek munka iránti érdektelenségével: „Nem látják, mit kell csinálni. ” A noszogatás időnként terhes tud lenni a kibújóknál, ez szerinte a részére szánt megjegyzésekből is kitűnik („Na már megint puncsol. ”). Külön meg kell említenünk a külföldi családok jelenlétének településkép-alakító szerepét, amelyet Gráfik Imre az egyik legfontosabb jellemzőjüknek tart (Gráfik 2011, 159). Az osztrák család húsz éve jelen van a faluban, de az orvos családfő halála után már ritkábban keresik fel Kemsét. O az életében összesen négy házat vásárolt meg, amelyek közül hármat újított fel komolyabb mértékben. A negyediket ma az alpolgármester használja méhészeti kellékei tárolására, amiért a családnak „bérleti díjként” minden évben ad egy bizonyos mennyiségű mézet. A terepmunka alatt általánosan hangoztatott vélemény volt az, hogy jelenleg az osztrák tulajdonú házak hosszú távon a településkép leromlását okozzák, amihez két érvet fűznek: a gyér lakottság miatt a házak állaga az utóbbi években fokozatosan romlik - ugyanakkor lehetetlen őket eladni, ugyanis a néhai családfő végrendeletében kikötötte, hogy a házak nem eladók. Ezt állítólag a fia tiszteletben tartja, és édesapja emléke miatt nem hajlandó értékesíteni az ingatlanokat. A kemseiek ugyan elfogadják ezt az álláspontot, de szívesebben látnák, ha a házakat olyan érdeklődők vennék meg, akik tartósan a faluba költöznének, mivel a külföldiek „nem töltik a lakosság számát”. Más a helyzet a holland családdal, amely az utóbbi három évben mind a két ingatlanját felújította, s ez a korábbi (elhunyt) polgármester részéről nagy elismerést váltott ki. Két további ház egy belga tulajdonosé, aki már valószínűleg elhunyt. Az egyik ház ablak- és ajtókereteit még tíz évvel ezelőtt kiszedték, mivel szándékuk szerint renoválni szerették volna azokat, azonban a lakóház mind a mai napig ebben az állapotban maradt. Az önkormányzat 2012 februárjának végén küldött felszólítást Belgiumba. Válasz híján a tervek szerint akár el is bonthatják a lakóházat, mivel az mára életveszélyessé vált. Egy nyugdíjas nő véleménye szerint ez a ház jelezheti előre a jövőbeli, rohamosan elnéptelenedő Kemse sorsát is: „Romba dőlt kis Kemse lesz, pár házzal. ” Ha a rendezettség jelentette a „megfelelés” egyik okát, akkor a közösségi kooperációban való részvétel, a konfliktusok kerülése jelenti a másikat. A helyiek beszédében kis büszkeség is kitapintható, ha a falun belüli személyközti viszonyok rendezettségéről beszélnek. Leginkább a konfliktusok kezelésére vonatkozó normát lehet a legfontosabb, a kooperációt segítő szabálynak tartani, amelyet szinte mindenki létfontosságú elemként ír le. Mint máskor, itt is az alpolgármester magyarázta a legbővebben a helyzetet, ami lényegében megegyezik a többi adatközlő véleményével is: Egy kis település, tehát egy kisebb család, egy kisebb valami az mindig jobban irányítható, alakítható, mint egy nagy, nagyobb egység, hát ez a falukban is így van. Tehát itt, hogy van ötven vagy hatvan ember, ezt mindig jobban lehetett összetartani esetleg, vagy bármire mozgósítani, mint egy nagyobb települést. (...) Tehát egy ilyen kis település, ahol csak alig van pár ember, itt én mindig azt szoktam mondani, hogy itt nem szabad, hogy haragosdit játsszunk. Tehát itt annyira egymásra vagyunk utalva, mint a MIR űrállomáson az a hat ember. (...) Tehát most ebben a 147
