Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Tanulmányok, közlemények - Horbulák Zsolt: Pöstyén magyar emlékei
inkább Ruženin mlynnek kellene hangzania, a szlovákok előtt is ismert (Kronika I. 66). Tény viszont, hogy a helyi idősek még az 50-es években is „Rózsa mlyn” néven emlegették.12 A Winter család városfejlesztő tevékenységének köszönhetően is nőtt magyarok száma, sok izraelita vallású magyar származású orvost hívott Pöstyénbe. Közülük kiemelkedik Dr. Székely, Dr. Havas, Dr. Szegő; többségük 1919 után elhagyta a várost. 1919 után folytatódott Pöstyén kiépülése, de magyarok már lényegesen kisebb számban munkálkodtak rajta. Megemlíthető Gerenday Géza, az Erna Szálló tervezője, Szőnyi Endre,13 a Riviera Szálló és a Floreát negyed tervezője, vagy Vécsei Ignác, a Lívia Szálló tervezője és Bodnár Zoltán, egy többszintes - a földszintjén gyógyszertárral - lakóház kivitelezője. Ezek a 20-as és 30-as években épült házak az eredeti céljuknak megfelelően ma is használatban állnak. A Winter család Pöstyén fejlődésében igazán kiemelkedő szerepe a Winter családnak volt. Magyar eredetét a helyi történetírók hol nem említik (pl. Šípoš-Jedlička 1986; Šípoš-Jedlička 1976), hol igen (pl. Sípos 1992). Winter Sándor 1829-ben született Tardoskedden zsidó kereskedőcsaládban. Először Ipolyságon vállalkozott, majd 1889-ben átvette Erdődy gróftól a pöstyéni fürdők üzemeltetését. A későbbiekben fiai, Ferenc és Imre, de legfőképpen Lajos is mellette álltak. Ok négyen alapozták meg a pöstyéni gyógyfürdők világhírnevét. Winter Lajos 1918. novemberi tevékenységét Sípos a következőképp értékeli: „Annak ellenére, hogy [Winter] Szlovákiában született, és 30 éve Pöstyénben élt, nem beszélt szlovákul és magyarnak tartotta magát. De elsősorban vállalkozó volt, aki az új politikai és államjogi berendezkedésben féltette a vállalkozását.” (Šipoš 1992, 123). Winter Lajos saját nyelvismeretével kapcsolatban az emlékirataiban is bevallja, hogy 1918-ban „nem bírtam a szlovák nyelvet” (Winter 1997,20). Máshol apjáról mint „lelkes magyarról” ír (Winter 1997, 53). Bača és Kováčová az első világháború alatt mint magyar gondolkodású embert emlegeti, aki csodálta az osztrák-magyar és német hadsereget, illetve figyelmesen követte Mackensen és Ludendorff német tábornokok minden sikerét (Bača-Kováčová 1999, 166). Mindamellett elégedett volt a változással, mivel Csehszlovákiáról emlékirataiban mint „a szociáldemokrácia ideális korszakáról” (Winter 1997, 5), illetve a „Masaryk-féle demokratikus időkről” beszél (Winter 1997, 12), és később is tanújelét adja Csehszlovákiához való hűségének. Bevallja, hogy mindezzel tetszést váltott ki (Winter 1997, 29). Például a magyar katonák elvonulása után 1918-ban a Royal Szállóban a Winterek ünnepséget szerveztek az ezeréves magyar iga lerázásának a tiszteletére (Bača-Kováčová 1999, 177). Miután az ideiglenesen Zsolnán székelő teljhatalmú kormány elismerte az 1918 szeptemberében megújított szerződést, Winter Lajos tovább folytathatta vállalkozását (Šipoš 1992, 123). 1918 késő ősze, kora tele többé-kevésbé nyugalmasan telt. A gyógyfürdőben lévő katonák azonban itt is önhatalmúlag hagyták el helyüket, de a helyi magyar karhatalom határozott fellépésének köszönhetően sikerült megőrizni a nyugalmat. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a Winter család a Rózsa malomból ingyen gabonát biztosított a lázadozó katonáknak. A helyi Szlovák Nemzeti Tanács november 3-án alakult meg. A rendet az 51. gyalogezred egyik százada biztosította Seidel Károly vezetésével. A magyar katonaság november 29-én hagyta el a várost. A Pöstyén feletti uralmat a cseh helyőrség december 4-én vette át (Šipoš 1992, 121-122; Čelko 1985, 25). Magyarellenes atrocitásról nem tudunk, legfeljebb a nem közkedvelt főszolgabíró megverését lehet említeni (Bača-Kováčová 1999, 174). Más szerzők 12 Stanislav Hužovič úr szíves közlése, 2014. 13 Őt Winter Lajos is több alkalommal Szőnyi Bandinak nevezi, már a két háború közötti időszakban, pl. Winter 1997, 75. p. 119
