Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Könyvismertetések
A másik megjegyzésem a „dialektus”, sőt „al-dialektusterületek” megnevezésre vonatkozik. Amint ez köztudott, más-más kiindulópontból Bartók is, Kodály is rendkívül fontosnak tartotta, hogy az egész magyar nyelvterületen folyjék népzenei gyűjtés, és a nyelvjárásokhoz hasonlóan elkülöníthető „dialektusok”-ról ők is beszéltek. (Sosem keverve össze a dialektológia e két változatát.) Az igy értelmezett „zenei dialektus” fontos segédfogalom mind a gyűjtés, mind az anyag elrendezése során. A népi (és a NEM NÉPI!) kultúra mindig is helyi változatokban élt: az egymáshoz nagyon hasonló kenyérféleségek, cifraszürök, barokk templomok és dudák akár falvanként megkülönböztethetők voltak egymástól. Ám ezeket a különbségeket nevezhetjük-e „dialektusnak”? Liszka József már említett kiváló áttekintésének egyik legérdekesebb része az, ahol a szerző a szlovákiai magyar népi kultúra táji tagolódásának értelmezési problémáit veszi elő. Az ő megoldása végül is nem egyezik sem a magyar „hagyományos” népzene- (és néptánc-) kutatáséval, sem Tari Lujza tagolásával. Ez nem is meglepő. Azt ugyanis minden épeszű ember tudja, hogy a természeti adottságok eltérésének következtében más gabonafélét termelhetnek a Kiskunságon vagy Rozsnyó fölött. Más jellegzetes építőanyagból építkeznek itt és ott. Ám azt - az ugyancsak épeszű ember - nem tételezi fel, hogy más a hortobágyi és a nógrádi juhász lába és füle, ezért táncol és furulyázik másként, és ezért találunk, ha térképre visszük például a magyarországi dudák előfordulási helyeit, bizony egy petymegszerű eloszlást: hol van, hol nincs ilyen hangszer. És ahol nincs, ott helyette szolgál más hangszer - vagy még az sem volt megtalálható. Nem minden pásztornak és nem mindenhol volt hangszere. A népzenei és néptánc-dialektográfia nem azonosítható a nyelvészetivel. Sőt, még tovább is gondolkodhatunk e jelenségről. Az utóbbi időben többször kifejtettem, hogy a magyar népköltés szövegeiben nincsenek dialektusok - kb. a 19. század közepe előtt. (Lásd például a Folklór és nyelv konferencián és kiadványban - szerk. Szemerkényi Ágnes. Budapest, 2010.) Ugyanis addig az ideig nincs olyan közismert „irodalmi nyelv/köznyelv”, amihez viszonyítva lennének „nyelvjárások”. Remélem, sikerült bemutatnom, hogy a magyar „nyelvjárások” felismerése az „irodalmi nyelv” kodifikálása révén történt meg, mégpedig legalább fél évszázados kemény munka révén, a reformkor végére. Mindez nem bon mot, hanem a tény. Amikor például e korban lejegyzik a népköltési szövegeket, ezeket magától értetődő módon egy „általános” nyelvi formába teszik át - hiszen ennek van értelme, ez lesz hozzáférhető mindenki számára. Még inkább ez a helyzet a dallamok rögzítésekor. Azt zenetudomány-történetünk százszor leírta, hogy 19. századi dallamközléseink egyszerűsítettek, egységesítettek, és nem adják vissza a helyi megoldásokat. Azt is hozzá szokták tenni, hogy nemcsak a cigányprímások, hanem a folklórgyüjtők zenei képzettsége sem tette ezt mindig lehetővé: ők, ha énekelni vagy tamburázni szépen tudtak is, a kottát aktív módon nem tudták használni. Ez persze csak általában igaz. Mátray Gábor, Limbay Elemér (főként persze Bolia Gábor és Nemesovits Antal), Bartalus István nem voltak zenei analfabéták. Ha pedig nincs közleményeikben „népzenei dialektus” — ez a kutatók felfogását fejezi ki: nem tudnak mihez mérve zenei „nyelvjárásokról” beszélni. Voltaképpen csak Bartók rendszerezési ötlete óta beszélhetünk magyar népzenei dialektográfiáról. Amely a maga konkrét területi csoportjait tekintve csak később, és máig sem teljes pontossággal érzékeltethető. Ennek a tudományos-analitikus folyamatnak a során igen fontos állomás Tari Lujza gyűjtése, és az ebből közzétett válogatás. Ennek alapján is érdemes lenne ismételten megvizsgálni azt: „mihez képest” és mit nevezhetünk népzenei dialektusnak, és ez vajon miben változott az általunk belátható másfél évszázad folyamán? E vonatkozásban is rendkívül érdekes a lemezekről felhangzó zene. Annál inkább, mivel ez két és fél órát vesz igénybe! A kötet sorrendjében halad (néhány apró eltéréssel). Ennek következtében nem műfaji vagy stílusbeli rétegeket hallunk. Bármelyik faluból váratlanul új, 221
