Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Könyvismertetések
Sem tér, sem szükség nincs itt most arra, hogy mind a tizenhárom szereplőt bemutató, azok munkásságára reflektáló írást részleteiben bemutassam4. Helge Gemd tablója, miközben tele van személyes emlékek felelevenítésével, a közös múlt egy-egy szeletkéjének a felvillantásaival, a jelentősebb német néprajzi iskolák, irányzatok, amelyek a 20. század végének tudományfejlődését meghatározták, tárgyilagosan is bemutatja. Képet kapunk a müncheni történeti-néprajzi iskola eredményeiről éppúgy, mint a mese- és emlékezéskutatás vagy az interetnikus és interkulturális vizsgálódások teljesítményeiről, a német (és nem kis mértékben az európai néprajzot is) meghatározó ún. falkensteini fordulatról és így tovább. Ebből a szempontból akár nyilván tankönyvként is használható Helge Gemdt, a tanár kötete. De mivel tanáremberről van szó, nyilván nem véletlenek az emberi kapcsolatok bizonyos momentumai kiválasztásának a szempontjai sem. Az például, amikor leírja, hogy kiéli diák korában bizonyos tájékoztatásért fordult az idősebb pályatárshoz, az akkor Freiburgban tevékenykedő Rolf Wilhelm Brednichhez. O, mivel közvetlenül nyári szabadságára való elutazása előtt kapta meg az ismeretlen néprajz szakos egyetemi hallgató levelét, csak kutyafuttában és „nem kimerítően” válaszolt a feltett kérdésre: két sűrűn gépelt levéloldalban! És persze felajánlva a későbbi részletesebb tanácsadás lehetőségét is. A kollegiális segítség példáját látja ebben az esetben Helge Gemdt, s nyilván ilyesféle élményeken szocializálódva lett ő is hasonló, hiszen, amikor 1990-ben, mint a Német Néprajzi Társaság elnökének teljesen ismeretlenül írtam egy levelet, amiben örömmel tudattam vele, hogy megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság (!), szinte postafordultával válaszolt. Elküldte a Zeitschrift für Volkskunde néhány legfrissebb számát, illetve arra kért, hogy társaságunk megalakulásáról, céljairól egy rövid hírben számoljak be a Német Néprajzi Társaság DGV-Informationen című tájékoztató füzetének a következő számában. Ami meg is történt, így CsMNT megalakulásáról (a hazai híradásokat nem számítva) ez lett az egyik első tudósítás.5 Noha távolról sem volt egy súlycsoportban a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság a Német Néprajzi Társasággal, Helge Gemdt nem tartotta méltóságának alulinak, hogy a megalakulás hírére reagáljon. Az ilyen gesztusok persze nem taníthatóak, de azért felmutatandóak! Végezetül térjünk vissza az ismertetés elején föltett egyik kérdésre: miért éppen tizenhárom? Talán valamiféle néprajzos babonaságból, vagy éppen a babonáság negációjából? Számomra inkább azt a népi gyakorlatot idézi, amikor valamilyen közös rendezvényen (disznótor, születésnap stb.) úgy jött volna ki, hogy éppen tizenhármán ülték volna körül az asztalt, gyorsan kerítettek még egy vendéget. Nos, ebben az esetben ez a kerített vendég maga a házigazda, hiszen vele együtt már tizennégyen foglalnak helyet a tudományos diskurzusnak teret adó asztal körül. Ezekben az egyenként megrajzolt portrékban mindenütt ott van ugyanis, gyakran nem is nagyon rejtve, a szerző. Akárcsak sok festő történeti témájú kompozíciójába, valahol a tömeg közé befestette önmagát, valami hasonlót követett el most Helge Gemdt is. Annál a bizonyos asztalnál pedig ott ül a tizenötödik vendég is, maga a mindenkori olvasó, aki élvezettel figyelheti a neves társaság diskurzusát... 4 A névsor azért, a kötetben is szereplő sorrendben, álljon itt: Hans Moser, Karl-Sigismund Kramer, Georg R. Schroubek, Elfriede Moser-Rath, Hans Schuhladen, Ulrich Tolksdorf, Arnold Lühning, Rolf Wilhelm Brednich, Martin Scharfe, Walter Scherf, Ingeborg Weber-Kellermann, Leopold Kretzenbacher, Günter Wiegelmann. 5 Verein für ungarische Volkskunde in der Tschechoslowakei. DGV-Informationen (München), 1991/1, 15. p. 202
