Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)

Tanulmányok - Bausingr, Hermann: Hamupipőke. A mesei jelképek problematikájához

Mindemellett a Grimm-fívérek által fémjelzett végleges változatban a cipő olyan heterogén módon jelenik meg, hogy tulajdonképpen aligha nevezhető motívumnak4. „Elvették a szép ruháját, ócska szürke szoknyát, nehéz facipőt adtak rá.” Ezek után így szólnak Hamupipőkéhez mostohatestvérei: „Fésüld meg szépen a hajunkat! Pucold fényesre a cipőnket! Kapcsold be a ruhánk derekát! Lagziba megyünk a királyi palotába”; az anya pedig a következőket kérdezi: „Hogyan akarsz táncolni, ha se ruhád, se cipőd nincs hozzá?” A cipő tehát újra és újra a ruházat részeként jelenik meg. Mindkét elem elsősorban díszítő kellék gyanánt szerepel, illetve a szépség kihangsúlyozásában játszik szerepet. Úgy tűnik, hogy a ruha inkább a szépség és a látszat világának kelléke, míg a cipők egy lényegibb, személyre szabott szépséget szimbolizálnak, amint az később a cipő felpróbálásakor is hangsúlyossá válik. A látszatszépség és a valódi, belső szépség közti ellentét tehát fontos témaként rajzolódik ki a műben. Ennek ellenére lehetetlen a szimbolikus értékeket a fenti módon pontosan meghatározni, illetve ezek által külső és belső szépség közt különbséget tenni. Mindez a mese műfaji sajátosságaiban gyökerezik. A Staiger-féle poétikai alapfogalmakat a mesére alkalmazva41 nyilvánvalóvá válik, hogy e műfaj céljára való irányultságát tekintve drámainak, arányosságát (és külső stiláris formáját) nézve epikusnak, az emlékezés jellegzetes dinamikája felől nézve pedig lírainak mutatkozik. Amit Staiger a lírai költészetről ír, az a meséről is elmondható: „Attól, hogy a lírai költészet nem objektív, még korántsem nevezhető szubjektívnek. Abból, hogy nem a külvilágot ábrázolja, még nem következik, hogy egy belső világot képezne le. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy »kint« és »bent«, valamint »szubjektív« és »objektiv« a lírai költészetben egyáltalán nem különülnek el.”42

Megjegyzendő, hogy a cipőt a szépség szimbólumaként azonosító szimpla megfeleltetés már a történelmileg a mese előtt kialakult műfaji formációkat tekintve is érvényesnek látszik43. Mindazonáltal az idők során egy jelentésbeli eltolódás éppen úgy kialakulhat, mint a jelentést hordozó jelek transzformációja. Úgy tűnik, a mese egyik lényegi vonása, hogy a benne fellelhető „domináns képek” más-más hangsúllyal jelennek meg. Kezdettől fogva szó esik a cipőről (cipőkről), így aztán észrevétlenül, afféle mellékes tartalomként vésődik be az elmékbe, mígnem világos és egyértelmű mozzanatként mutatkozik meg. Éppen ebben a fejlődésben keresendő a szimbólum hatásossága - ezen tendencia ugyanis egyértelmű párhuzamot mutat a szimbólum mint olyan kialakulásának folyamatával44. Hiszen vagy az történik, hogy egy kép lassan, fokozatosan egy bizonyos jelentésámy-tartalmat nyer, amely, noha nem szilárdul konkrét jelentéssé (ez esetben ugyanis allegóriáról lenne szó), mégis végig belebeleszínez az összképbe. Vagy pedig maga a jelentéstartalom adott, még ha sosem teljes értékűen (ez esetben ismét csak allegória lenne) - hol halványabban, hol pedig erőteljesebben érezhető, a képből viszont sosem tűnik el egészen. Mesénkben ez utóbbi folyamatra is találunk példát. A mogyoróvesszőből kis idővel valóságos fa lesz, amely így már jelentéssel teli szimbólumként hathat, noha a mese későbbi lefolyásában inkább csak mellékes módon és valódi hangsúly nélkül jelenik meg. Ha valóban pusztán esztétikai szempontú értelmezésről van szó, nem pedig történeti motívumkutatásról, ez esetben nem tűnik helyénvalónak „életfaként” vagy „a sors fájaként” értelmezni ezt a képet45, netán animista hitformákra visszave-41 Staiger, Emil: Grundbegriffe der Poetik. 2. kiadás. Zürich: Atlantis Verlag 1951.

42 Uo. 61. p.

43 Vö. Anna Birgitta Rooth: The Cinderella Cycle. Lund: CWK. Gleerup 1951. Elsősorban 103-110. p.: The origin of the shoe motif.

44 Vö. Peuckert, Will-Erich: Volkskundliche Symbole, i. h.

45 Spieß, Karl von, i. h. 289. p.

18