Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
Tanulmányok - Bausingr, Hermann: Hamupipőke. A mesei jelképek problematikájához
zetni azt. Csupán azt fontos figyelembe vennünk, hogy a fa az anya sírján nő, illetve hogy a fa és a sírhant közt nyilvánvaló kapcsolat áll fenn. Az elhunyt anya emléke által sugalmazott vigasz és bizakodás hozza meg azt az álomszerű biztonságot, amely Hamupipőkét átsegíti a veszélyek sokaságán. A vigasz ugyanakkor mintegy előre is mutat a boldog végkifejlet felé, amely Hamupipőke és a herceg egymásra találásában nyer formát, míg a mostohatestvérek feletti bosszú, a népmesék stílusához híven, inkább csak afféle záró mozzanata a cselekménynek46. Maga a vigasztalás fa és madár képében ölt testet - míg az előbbi kép az erős gyökerekkel való kötődésre, az utóbbi inkább a fantáziára és a szabadon szárnyaló gondolatokra utal; a fa biztos menedékként, a madár pedig a hívó szavaknak engedelmeskedő segítőként jelenik meg. Ebben az összefüggésben megint csak jelentéktelen szempont, hogy a madár esetleg csak egy későbbi, betoldott figura, illetve hogy a fa eredetileg talán egyedüli segitő elemként szerepelt a mesében. Ezen értelmezés felől közelítve ugyancsak elhanyagolható az a mozzanat, amely a mese fejlődéstörténete szempontjából nagyon is fontos: „hogy a szelíd galambok és a hófehér madár más-más valóságszférákba tartoznak.”47 Az olvasó vagy hallgató számára megkülönböztethetőek egymástól, ugyanakkor mégis szorosan egymáshoz tartoznak, ráadásul egyik is, másik is az anyai vigasz kiteljesedését szolgálja. A tudatos kettéválasztás már a mese absztrakt stílusából kifolyólag sem jöhet létre (Lüthi), amely eleve kizárja azt, hogy a mozgalmas cselekményű meséről élesen kirajzolt és egyértelműsíthető képzeteink legyenek. Az elfogulatlan olvasó persze összeköttetést érezhet a sírhanton növő mogyoró és a másik fa között, amelyet Hamupipőke másnap az ünnepség után keres fel. A menedéket nyújtó galambház pedig ugyancsak visszamutat a segítséget hozó madarakra. Segítség és menedék, noha rendre enyhén módosított formában jelenik meg, folyton az anyai védelem és elrendelés motívumaként mutatkozik meg. Egyszóval más-más hangerejű, különböző súlypontozású ismétlődésekről van szó. Ismét Staigert idézzük: „a lírai költészetet a teljes szétfolyás ellenében az ismétlés tartja egyben.”48 A legismertebb szimbólum a lencse szétválogatása. Először ez a kép is, még mielőtt motívum válhatna belőle, csupán mellékes elemként bukkan fel - „...kihoztak a kamrából egy szakajtó borsót vagy lencsét, beleszórták a hamuba...” Ebben a képben a mese egész témája benne foglaltatik: jó és rossz különvál(aszt)ása, az érték kiszabadítása a piszokból, valamint az, ahogy a látszólag rút elem széppé alakul. A hamu ebben a kontextusban az elhasználtat jelképezi - mindennemű „anyai karakter” nélkül, a konyha pedig nem „az átváltozások tere”49, hanem egyszerűen az a hely, ahova a kiközösitett leány visszahúzódni kényszerül. A rá szabott munka világosan szimbolizálja a látszólag lehetetlen feladatot, amely végül mégis csak sikerrel zárul. A mese ezen a ponton jellemző módon mennyiségileg is meghatározza a Hamupipőkére mért megpróbáltatásokat.50 Lényeges, hogy a feladatot a rosszakaratú testvérpár, majd a mostohaanya szabja ki - ezáltal ők maguk hintik el a Hamupipőke számára sikeres végkifejlet első magvait. 46 Vö. Olrik, Axel: Epische Gesetze der Volksdichtung. Zeitschrift für deutsche Altertum und deutsche Literatur. 51. kt., Berlin 1909. 2. p. ff. 47 Röhrich, Lutz: Mensch und Tier im Märchen. Schweizeriches Archiv für Volkskunde 49 (1953), 165-193. p. Idézett hely: 173 p. 48 Staiger, Emil: Grundbegriffe... 27. p. 49 Beit, Hedwig von, i. h. 50 Bühler, Charlotte: Das Märchen und die Phantasie des Kindes. Leipzig 1918, 71. f. V. ö. Erwin Müller i. h., 31.p. 19
