Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Klamár Zoltán: A folklorizmus mint társadalmi jelenség tudományos értelmezése a délszláv térségben
nak programján keresztül mutatkozott meg. Ez okból kényszerültek az amatőr és profi folklóregyesületek megtanulni és műsoron tartani dalokat és táncokat az egész Jugoszlávia területéről. Mindezekből következik, és itt térünk vissza szerzőnk okfejtésének további ismertetéséhez, hogy a hivatalos kultúrpolitika Jugoszláviában is megteremtette az ideológiának alárendelt folklorizmust, ami szembekerült az eredeti folklórhagyománnyal. Az 1980-as évek második felében már érezhetően megindultak bizonyos társadalmi folyamatok, melyeknek végén ott található maga a korábban tiltott néphagyomány, főként a folklórba sorolt színjátékszerű szokásokra kell itt gondolnunk. A karácsonyi és húsvéti ünnepkör szokáscselekményeinek újjáéledése tartozik ide. Utóbbi tiltása egyértelmű volt, míg a karácsonyi szokások helyébe az újév köré szerveződő, a szocializmusba illeszthető hagyományt kínálta a kultúrpolitika. Az újév első napjai lettek hivatalos ünneppé, és akkor jött a Mikulásból Télapóvá lett ajándékosztó! így a vallásos néphagyomány háttérbe szorulhatott, és Deda Mraz, Mrazič Darko válhatott a néhai püspök alakjából. Más folklórelemek folklorizációs folyamatában bekövetkezett változások is jól nyomon követhetők a bevezetőben említett kötet tanulmányaiban. Ilyen a zágrábi példa, melyben a hivatalos szervek beavatkozásának hatását mutatják be a korábbi városi identitás szimbólumaként megjelenő „šestinski šešir” - a prigorjei népviselet jellegzetes, szinte karima nélküli férfifejfedője - kapcsán. Üzenethordozó szimbólumként nemcsak Zágráb parasztpárti hagyományaira, hanem a horvát identitásra utalása miatt is tiltották a médiában való közzétételét, így 1987-ig fokozatosan generációk tudatából hullott ki az üzenetértékű viseletdarab. A királyság korszakában a választások és a katonának állások idején horvát nemzeti színű pántlikával ékesített fejfedő a szocializmus utolsó éveiben az Univerzijade idején jelent meg a sporteseményt hirdető plakátokon, de a pántlika nem a nemzeti trikolor színeivel került rá. Két évvel később, a zágrábi kosárlabda-Európa-bajnokság idején, amikor már érezhetőek voltak a közelgő politikai változások, a kalapon megjelent a trikolor, de még fordított sorrendben, vagyis az állami zászló trikolorját követte. A folklorizálódott, népviseletből átmentett, illetve ott is megtartott fejfedő miatt a zágrábi Lado folklóregyüttes műsora pontosan a kalap miatt került a figyelem középpontjába. 1983-ban a párt éber őrei nem találták eléggé szocialistának a műsort, sőt egyenesen nacionalistának bélyegezték és letiltották. A nemzeti szimbólumok használata, illetve azok megjelenítése a népművészetben a politikai folklorizmus kategóriájába tartoznak. A másik nagy kérdés a fogyasztói társadalomban újraéledő folklór és folklorizmus identifikációs tartalmának megítélése. Itt legfőképpen az egész térségre kiterjedő „novokomponovana narodna muzika”, vagyis az ismert szerzők által komponált „népzene” kérdése merül fel az újabb folklorizmus iskolapéldájaként. Tematikáját illetően ezek a szövegek a mindennapok búját-baját és örömét fogalmazzák meg, meglehetősen banális módon. Szinte az élet minden fontosabb helyzetére Íródtak ilyenek. Nóta szól az új lakásba költözésre, a hadseregbe való bevonulásra, születésnapra, vendégmunkára indulásra, és szinte vég nélkül folytathatnánk a sort tovább. A dalok alacsony költőisége és zenei színvonala eleve kiváltotta az avatott kritika elmarasztalását, ám ettől még a jelenség jelenség maradt, és a dalok népszerűsége napjainkig töretlen. A rádiók és televíziók által továbbított alkotások megjelennek a mindennapokban, tagolják azokat, sőt a hétköznapokat elválasztják az ünnepektől, hiszen a születésnapi, bevonulási stb. összejövetelek szinte lakodalmi méreteket öltenek, és az említett zeneszámok fontos szórakoztató részévé váltak az eseményeknek. A kritika olyat kért számon ezeken az új dalokon, ami a korábbi népdalok sajátja volt. Az a hagyomány azonban - így a szerző -, be kell látni, egyre távolabb áll a tömegek jelenkori közízlésétől. 187
