Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Klamár Zoltán: A folklorizmus mint társadalmi jelenség tudományos értelmezése a délszláv térségben
eredmények egy szeletét a különböző témák kibontásakor. Ha mindehhez hozzávesszük az idézett vonatkozó délszláv irodalmat, akkor a kérdés képszöge még inkább kitágul. A táguláson itt idősíkot kell érteni. Maga a jelenség, a folklorizmus szerves része volt a jugoszláv térségben együtt élők mindennapjainak. Voltaképpen egyfajta kitörési lehetőséget jelentett a pártállami szigorral szemben a különböző nemzeti hagyományok elemeiből konstruált szimbólumok segítségével történő régi-új önazonosság felmutatására. A korábbi tiltások miatt a folklórhagyományokat bizonyos mértékben át kellett alakítani, valahogyan úgy, hogy azok ne a különbözőségeket mutassák fel, hanem sokkal inkább azokat az elemeket, melyek a hasonlóságot jelenítették meg. A folklór „kollektív esztétikai tudatforma, jellemző társadalmi-történeti meghatározottsággal, szerkezettel és objektivációs rendszerrel” (Istvánovits 1979a, 187-189), olvashatjuk a néprajzi lexikonban; a folklorizmus — „a folklórjelenségeknek a hivatásos művészetek részéről történő adaptációja” (Istvánovits 1979b, 193) - kérdését a kötet szerkesztője, Dunja Rihtman- Auguštin a valós és az álidentitás konstruálásának megvilágításaként tárgyalta (Rihtman- Auguštin 1991). Abból indult ki - 1989-et Írtak akkor -, hogy a nacionalizmus a mindennapok realitása volt a térségben, és ennek kapcsán tette fel a kérdést, hogyan keletkezik az etnikai identitás és vajon a folklór a valódi vagy a hamis etnikai, illetve nemzeti identitás jelképe. A kérdéskört körbejárva példákat hozott arra vonatkozólag, hogy az etnikai csoportok biztonságérzetét hogyan növelheti a közös kulturális örökség szimbólumainak használata. Mint írta, a térség népi kultúrájának felfedezése egyben a nemzeti identitás szimbólumainak helyhez kötését is jelentette. Ez az elsősorban paraszti kulturális hagyomány - így a szerkesztő - mégis megmaradt a szocializmus évtizedei alatt is, noha az a társadalmi réteg, amelynek alkotása volt, lassanként elvesztette társadalmi szerepét és feloldódni, eltűnni látszott a társadalmi átalakulásban. Ezek után jogosan fogalmazódik meg a kérdés: a folklórszimbólumok vagy pontosabban a folklorizálódott szimbólumok mennyiben tekinthetők az identitás szimbólumainak? A kérdést magát tisztázni kívánó szerkesztő szerint ez csak úgy válaszolható meg, ha magát a folklórt és a folklorizmus elméletét újraértelmezi. Úgy vélte, hogy az elmélet két következtetésből indul ki, az egyik szerint a folklór nem más, mint a funkciójában élő, eredeti népi kultúra, míg a folklorizmus az a folyamat, amely magát a folklórt egy másik környezetbe plántálja, és ezáltal elveszíti eredeti szerepét. Tovább fíizve a gondolatsort kitért a falusi turizmus kialakulásakor megjelenő folklorizmusjelenségekre, világosan utalva arra, hogy az eredeti folklórhagyomány az esetek többségében megszakadt. Ennek oka a korábbi esztendőkben, évtizedekben a párt által felülvezérelt szándékos hagyománysorvasztásban keresendő. A történések azt mutatják, hogy generációk életéből maradtak ki szokások, szokáscselekmények, melyeket több évtizedes kihagyás után élesztettek újjá. E folyamat kapcsán állapította meg, hogy a média belépése a hagyományteremtésbe olyan mögöttes identitástartalmat generál, melynek okán már nem lehet egyértelműen megmondani, hogy hol ér véget a folklór és hol kezdődik a folklorizmus. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy nem lehet egyértelmű választ adni a folklór és a folklorizmus korszerű jelenlétére a társadalomban, így azt a megállapítás sem tehetjük, hogy a folklorizmus azonos lenne az álönazonossággal. Tovább folytatva a gondolatsort - némi egyéni tapasztalatot is figyelembe véve, hiszen hosszú évtizedeken át e sorok írója is részese volt a jugoszláviai mindennapoknak - szót kell ejtenünk olyan jelenségről is, mint a folklór társadalmi szintű felhasználása. Konkrétan az ének- és tánchagyományra gondolunk. A folklórnak ez a része volt leginkább elfogadható és használható a soknemzetiségű államban. A „testvériség — egység” túlhangsúlyozott jelszava tartalommal történő megtöltésének egyik legfontosabb módja a folklóregyesületek műsorai186
