Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
In memoriam
Szabó László a fenti gondolatokat 2009-ben, Györffy István születésének 125., halálának 70. évfordulóján fogalmazta meg egy Györffy tudományosságát méltató cikkében. Érdekes egybeesés, mondhatni: sorsszerű, hogy Györffy István 1939-ben elhunyt, Szabó László pedig ugyanabban az évben megszületett. (Talán ez is indokolta, hogy példaképének tekintette a nagy tudóst.) Mátészalkán született ugyan (szeptember 27-én), de fehérgyarmatinak vallotta magát. Debrecenben magyar-történelem-néprajz szakon Gunda Béla tanítványaként végzett 1963-ban. Még ebben az évben a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa lett, amely nyugdíjazásáig fő munkahelye volt, ám kötődését hozzá haláláig megőrizte. 1968-ban doktorált, 1974-ben szerzett kandidátusi fokozatot. 1994-ben a Debreceni Egyetem (akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetem) Néprajzi Tanszékén habilitált, ezt követően egyetemi tanárrá nevezték ki, 1997-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 1978 óta oktatta - más tárgyak mellett - saját társadalomnéprajzát a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén. Azt, hogy tanárainak sokat köszönhetett, szívesen és gyakran emlegette. Mégis azok közé a néprajzkutatók közé tartozott, akik a tudományon belül önálló utat jártak be. Ez leginkább abban jelentkezett, hogy új jelentéssel töltötte meg a társadalomnéprajz fogalmát. Saját elméletét mérhetetlen mennyiségű gyűjtési tapasztalattal, terepmunkával alapozta meg. Szabó László - nem kritikusan, hanem építkezve - továbbvitte azt a bírálatot, amely néprajztudományunk első kézikönyvét, a Magyarság Néprajzát érte, miszerint az a folklór és a tárgyi világ vizsgálata során ezeket a „produktumokat” közegükből kiszakítva (tehát nem maximális hitelességgel) vizsgálja. A későbbiekben finomodott a szemlélet is, a módszerek is, a vizsgálatok fokozatosan kiterjedtek a tárgyak és folklór-alkotások létének körülményeire, használóira és készítőire is - ám továbbra is a produktumok jelentették a kiindulópontot. Szabó László társadalomnéprajzának újszerűsége abban van, hogy a kultúra kutatásának kiindulópontjául - a korábbi produktum helyett - a tevékenységet teszi meg. (Tehát nem követi azt az értelmezést, amelyben a társadalomnéprajz a népi társadalom intézményeinek vizsgálatát jelenti.) Az emberi tevékenységek tipizálása után kiemelte azok közül a leginkább eredményeset, a munkát. Ezen a ponton elképzelése találkozott Fél Editével, akinek nevét tanári pályafutása során mindig megható tisztelettel emlegette. Fél Edit munkával foglalkozó kutatásai jelentették e téren tudományunkban szinte az egyedüli előzményeket. Mindketten arra az eredményre jutottak, hogy a munkaszervezeti fonnák ugyanúgy mutatnak területi jellegzetességeket, mint a népélet akkorra már sokat vizsgált területei, a zene, a tánc, a viselet. Ám így a munka még „csak” szaporította volna a vizsgált jelenségek korábbi sorát. Szabó László elmélete akkor érthető igazán, ha gondolatmenetét követve a munka és a (néprajztudomány korai korszaka kulcsfogalmának nevezhető) parasztság fogalmát összekapcsolva haladunk. A parasztság fogalmának definiálása több tudomány számára megkerülhetetlen. Szabó László saját értelmezéséhez legtöbbet Erdei Ferenc és Szabó István megfogalmazásaiból merített. A társadalom többi rétege mellett létezett parasztságot maga is, mint Erdei Ferenc, egy belülről továbbrétegződő társadalomként értelmezte. Szabó István nézetével annyiban azonosult, hogy a parasztság nem teljesen feleltethető ugyan meg a hajdani jobbágyságnak, ám meghatározója mégis abból nőtt ki. A parasztságot Szabó László úgy ragadta meg, hogy a társadalom azon része, amely az egykori jobbágyi nyomást, kényszert: a munkát természetes életritmussá alakította, munkaerkölccsé tette. A munkaerkölcs más rétegeket is jellemez, de - az ő értelmezésében - nincs a parasztság esetéhez hasonló átütő, mindent átható ereje. Ezzel, a láthatatlanul (még éppen) működő munkaerkölccsel hozta összefüggésbe a szocialista Magyarországon létezett háztájik, a sikeres téeszek jelenségét, illetve az erőltetett iparosítás eredményeit is. Az erkölcs hordozóival, az emberekkel együtt költözött faluból városba, mozdult el mezőgazdaságból iparba - de élt. Tehát ha volt a szocialista gazdaságban siker, az 264
