Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Könyvismertetések
keresztről. Született a történetről opera-balett, több vers, és a plzeňi rádió is sugárzott erről szóló műsort. Az interneten a szerző sok ehhez kapcsolódó képeslapot, fényképet, reklámot talált, amelyeket közöl is a tanulmány végén található gazdag fényképanyagban, ahol ezek mellett saját készítésű fotóit is közzé teszi. A Mellékletben az AHA nevű cseh lap internetes változatának oldaláról közöl további, a Kilenc kereszthez kapcsolódó történeteket, valamint két verset is közzé tesz, mindkettő internetes irodalmi portálról származik. A kötet negyedik tanulmánya a Karácsony és a halottak emlékezete. Dél-szlovákiai példa címet kapta. Ebben a szerző az addigi megfigyelései és kutatási eredményei alapján a karácsonyfa halottkultuszban betöltött jelentős szerepét vázolja fel. Mindezt végzi, illetve teszi Dél-Szlovákia magyarok lakta településein. A szerzőtől megtudjuk, hogy a karácsonyi és húsvéti temetőlátogatás és ehhez kapcsolódóan a sírdíszítés szokását már 1995-től figyelemmel kíséri, s ennek keretén belül mindezt dokumentálja is a temetőben és az útmenti halálhelyjeleken. Megtudjuk, hogy az elmúlt évtizedben egyre megszokottabbá vált szenteste, majd az azt követő napokon az égő mécsesek látványa a temetőkben és az út menti halálhelyjeleken is. De egyéb alkalmakkor is kilátogatnak, s mécsest gyújtanak a hozzátartozók ezeken a helyeken. Ilyen alkalmak az elhunyt halálának az évfordulója, neve- és születésnapja is. A karácsonyi időszak előtt (de sokan már ősszel) rendbe teszik, letisztítják a sírokat, s karácsonyra fenyőgallyakkal, koszorúkkal, díszekkel és kisebb-nagyobb méretű karácsonyfákkal díszítik, illetve ezeket helyezik a sírra. A karácsonyfák között egyre gyakoribb a kisméretű, már feldíszítve forgalmazott műkarácsonyfa. A sírokra angyalfigurák is kerülnek. De a szerző felhívja a ügyiemet az általában csokoládéból készült Mikulás-figurákra is, amik elsősorban gyerekek sírjain láthatóak. Tudomást szerzünk még azokról a zöld színű, karácsonyfa formájú, üveg és műanyag mécsesekről is, amelyek csak néhány éve kerültek forgalomba, ám rögtön megnőtt irántuk a kereslet karácsony ünnepének alkalmával. A szerző megfigyelte, hogy egyre gyakrabban tűnik fel a sírokon az adventi koszorú is. Megtudjuk azt is, hogy a karácsony a halottkultusz más területein is nagy szerepet játszik, ilyen kiemelkedő szokás a karácsonyi terítés a halottnak. A hiedelem szerint ugyanis karácsony estéjén hazalátogat az elhunyt családtag szelleme, ezért terítenek meg az ő számára is ekkor. A tanulmány végén szintén gazdag fényképanyagot találunk, a sírok karácsony tájékán történő feldíszítéséről. Az ötödik tanulmány címe: Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken. Ebben a tanulmányában is a már az eddig folytatott kutatásaiból indul ki, illetve azokat összegzi a szerző. A szlovák-magyar államhatár mentén a Pozsonytól Agcsemyőig húzódó területet veszi alapul. Ez etnikailag igazán sokszínű terület, hiszen élnek illetve a közelés távolabbi múltban éltek itt magyar, szlovák, német, ruszin, roma, cseh, zsidó, horvát nemzetiségű emberek is. De vallási szempontból is sokszínű ez a terület. A szerző a sírjelek fényképhasználatát részben a nemzetiségi és a vallási hovatartozás alapján vizsgálta, vette szemügyre. Az olvasó elé egy rövid kutatástörténeti áttekintés tárul, melyből megtudhatjuk egyebek közt azt is, miszerint a magyar néprajzi kutatásban a fényképek társadalmi használatával elsőként behatóbban Kunt Ernő foglalkozott. De itt említi Tárcái Béla tanulmányát, Tóth Vilmos és Silling István munkáját is, amelyek szintén utalnak a fényképes sírjelekre is. Ezt követően a fényképes síremlékek előzményeit taglalja, mindezt több évezredre visszamenőleg. Szó van az etruszk, egyiptomi, görög népek különböző elhunytábrázolásairól is. Megtudjuk, hogy a fényképek megjelenése a 19. században kezdett elterjedni, majd a 20. század elejétől fogva egyre nagyobb teret hódítottak. L. Juhász Ilona ír a temetői fényképhasználat változásairól is a fényképészet fejlődésének tükrében. Ahogyan fejlődött a fényképészet, úgy fejlődtek a fényképezkedési, fényképezési szokások is. Kitér a gömöri település, Süvete temetőjében észlelt szokatlan fényképezési megoldásra is, ami azt bizonyítja, hogy azon a vidéken élt az a szokás, hogy felvételeket készítettek a temetésről és így a ravatalon elhunytról is. (Ilyen fénykép látható a kötet borí-212
