Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Könyvismertetések
tóján is a 18 éves korában elhunyt lányról.) Gyakoribbak az arcképek a sírokon, az egész alakos ábrázolás viszonylag ritka - állapítja meg a szerző. Valamint gyakoriak a házastársak közös fényképei is, ezek nagyobb része azonban fotómontázs. Szó van a porcelánfoglalat vagy porcelánkeret formájáról is, ami általában ovális vagy téglalap alakú. A fényképek zöme fekete-fehér, azonban a szerző megfigyelte, hogy egyre gyarapodnak a színes fényképek is a síremlékeken. Majd L. Juhász Ilona felhívja a figyelmet az arcképek új ábrázolási módjára, a gravírozásra is, ami a 20. század utolsó harmadában jelent meg a Szlovákia déli részén található temetőknek a síremlékein. Kitér még a szentképek szerepére a síremlékeken, miszerint a Zobor-vidék falvaiban sok esetben a síremlékre az elhunytak képmásán kívül szentkép is kerül, még pedig ugyanolyan porcelánkeretbe, mint az elhunytat ábrázoló fénykép. Azonban, azon túl, hogy ezek a fényképek az elhunytak emlékét őrzik meg, más fontos funkciójuk is van. Általuk képet kapunk többek közt a korabeli öltözködési, hajviseleti szokásokról, de ugyanígy az egyes foglalkozások sajátosságairól, valamint a politikai és társadalmi helyzetről is. Ezen fényképek tehát nagyon fontos kultúraközvetítő szereppel is rendelkeznek. Szögezi le a szerző. Ez után kitér az előre elkészített síremlékeken szereplő fényképekre is. Majd a Fényképhasználat az út menti halálhelyeken című alfejezetben a temetőn kívüli halálhelyekre tér át, amiket megemlékezésképpen készíttetnek, illetve állíttatnak az elhunyt hozzátartozói azért, hogy megjelöljék a tragikus kimenetelű balesetek helyszínét, ahol a szerettük az életét vesztette. Ezeket L. Juhász Ilona jelképes síroknak nevezi. Megtudjuk, hogy Szlovákiában a 20. század második felében terjedt el ez a jelenség, még pedig nyugat- európai hatásra. A szerző a halálhelyeken elsősorban arcképet ábrázoló fényképeket dokumentált, de több esetben felfigyelt az új keletű, gravírozási eljárással készített képre is. Ezek előfordulási száma még jelenleg nem annyira meghatározó, de elképzelhető, hogy számuk a jövőben nőni fog. Majd néhány konkrét példát közöl arról, hogy a fénykép, mint olyan, a helyi események és a történelem tanújaként és közvetítőjeként is szerepet kap. Továbbá szó van a fényképes síremlékek nemzetiségi, vallási és társadalmi vonatkozásairól is. A szerző a komparatisztika, azaz az összehasonlító tudomány módszerét alkalmazva bemutatja a kutatott területen élő többi nemzetiség fényképhasználatát is. Leírja, hogy az eddigi kutatásai és megfigyelései alapján csupán aránybeli különbségeket tapasztalt ezt illetően, ezek közül például egy-kettő a következő: a romák esetében a fénykép szám aránya alacsonyabb, míg a zsidó vallás esetében a fényképábrázolás nem megengedett. A kutatások során, a fényképhasználat terén nem fedezett fel a szerző különbségeket az egyes sírjeltípusokat illetően sem. Ezt a tanulmányt is egy rövid összegzés zárja, és sok-sok fénykép a témát illetően. Az utolsó előtti tanulmány címe a következő: A fényképek szerepe a lokális emlékezetben. Keszegfalvai példa. Röviden ismerteti a szerző az előbb megnevezett települést, aminek három temetője is van. Egy, a legrégibb temetőben található síremlékből és annak feliratából indul ki, ahol két fiatalon elhunyt lány nyugszik. A síremlék egyik felén a felirat szlovák, még a baloldali részén, magyamyelven olvasható. L. Juhász Ilona az adatközlők és rokonok által elmondottak alapján, lényegében a két lány sorsán keresztül az 1965-ös csallóközi árvizhez kapcsolódó tragédia történetét ismerte meg, s tette közzé a tanulmányban is. Ezen túlmenően általa betekintést nyerhetünk a település árvíz utáni újjáépítéséről, interetnikus kapcsolataiba is, de sok információhoz juthatunk egyúttal a keszegfalvai temetkezési szokásokkal kapcsolatban is. A szerző közöl adatokat az 1946-1948-as években lezajló magyar-szlovák lakosságcseréről, tehát az áttelepitésekről is. Ezen tanulmány utolsó lapjain is rövid összefoglaló olvasható. Végül a kötet hetedik és egyben utolsó tanulmányhoz érkeztünk, ami a következő címet kapta: „Kopjafa” versus hagyományos fejfa? Hajdúböszörményi példa. L. Juhász Ilona mindenekelőtt Novák László Ferenc munkásságát említi, aki egyik kötetében, gazdag fényképanyag és képanyag kíséretében összefoglalta a fej fa kutatás eredményeit. Ez a kötete 2005-ben jelent meg. Megtudjuk, hogy a hajdúböszörményi temető nyugati részében található egy református temető-213
