Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Tanulmányok - Silling István: A Bácska legrégibb kápolnái. Legendák, mondák, igaz történetek, dokumentumok vallomásai
Duna-Tisza-közi nagy jólét nem is képes itt ilyen hivatásokat kitermelni, akik Szent Pál és Szent Antal első remeték példáját követnék és a teljes magányba vonulva, csak az imádságnak és az önmegtagadásnak élnének. És íme: mégis akadt itt, Bácskában sok olyan jámbor férfiú, aki egyedül Szent Antal remete tiszteletének és az imádságos elvonultságnak szentelte életét! ... Odaértünk a bácsi erdőhöz. Széles, egyenes út vezet befelé: abból hasonló mellékutak ágaznak szét mindkét oldalról. Valami különös új hangulat lepi meg az embert, szent, imádságos hangulat: itt nincsen az embernek kezenyoma: itt minden úgy áll, ahogy a jó Isten ideültette... Végre egy nagyobb tisztásra érünk: ott fehérük a kápolna és mellette a remetelak. Csikordul a zár: bemegyünk. Bent is csupasz, fehér falak. És íme: az oltáron ott barnállik a mi régi, régi ősünk, Remete Szent Antal alakja. A képen is csend, köröttünk is csend. Csak az évszázadok óta itt élő áhítat suttogását hallotta a lélek... Aztán megnézzük a remetelakot. Teljesen üresen áll; már rég nem lakja senki. Mindjárt ott hallgat mellette egy’ kis tó is. Mögötte megint erdő és csend. Hát itt éltek a bácsi remeték az elmúlt évszázadokban, talán az egyetlen remeték az egész Bites megyében. (Bodroghy 1943) Mielőtt azonban a kápolna mai állapotáról szólnék, meg kell említenem egy másik legendát is, amelyet a két világháború között Szabadkán megjelenő, horvát nyelvű Subotičke novine című hetilapban tett közzé Stjepan Bartolovié (1909-1992) bácsi származású horvát tanárember, aki sokat tett a bácskai sokáé nyelvjárások gyűjtésében, s közben népköltészeti anyagot is gyűjtött. Még zágrábi egyetemi hallgató korában, 1931-ben jelentetett meg a bácsi kápolnáról egy másik eredetmondát a Hogyan keletkezett a bácsi Szent Antal-kápolna? (Kako je nastala crkvica kod sv. Antuna u Baču? Po národnom pričanju napisao: Stj. Barcolovic Marcin). Alcímének fordítása: A népi közlés-elbeszélés szerint leírta Stj. Barcolovié Marcin (Bartolovié 1931). Tehát már az első rész közlésénél megjegyzi, hogy egy elbeszélés nyomán veti papírra a közölteket. Az első Jugoszlávia ma Szerbiához tartozó területein egyetlen intézményes könyvtár sem őrizte meg ennek a hetilapnak minden számát, így most csupán az Újvidékről és Belgrádból összeszedegetett három szám anyaga alapján próbálom visszaadni azt, amit Bartolovié közzétett. A gyermekkorában hallott monda eseménye még abban az időben történt, amikor Bácsban még sem svábok, sem magyarok nem éltek, csupán sokácok. Az erdőben pedig két ferences barát élt. A falu marháit a város nagy erdeinek tisztásain legeltették a csordások, akik egyik este, amint a nyughelyük felé terelték a jószágot, arra lettek figyelmesek, hogy a marhák szétszaladtak, a pásztorkutyák abbahagyták az ugatást, s előttük egy kéz nőtt ki a földből, amely egy fényes keresztet tartott. Ijedtükben nem szóltak senkinek a jelenésről, de mivel az minden este megismétlődött, felkeresték a ferences frátereket. A barátok belátták, hogy a csordások igazat mondanak, s hogy megfejtsék a jelenés jelentését nagy imádkozásba kezdtek. Isten meghallgatta imáikat, s egy nap megjelent nekik Szent Antal, s meghagyta, hogy azon a helyen, ott az erdőben kis templomot építsenek. A szentéletű barátok hozzá is láttak ehhez a munkához, azonban sem pénzükből, sem erejükből nem futotta erre. Történt azokban a napokban, hogy a Bács városában élő török pasa egyetlen gyermeke, szépséges leánya nagyon beteg lett. Megszállta a gonosz (belebújt az ördög). Kért a pasa mindenféle segítséget, de a lánya egészsége csak nem javult. Meghallották ezt a falu csordásai, akik úgy vélték, hogy a ferences barátok meggyógyíthatnák a beteg lányt. A fráterek eleinte vonakodtak, de a végén csak ráálltak a gyógyításra, de azzal a feltétellel, hogy ha a leány meggyógyul, a pasa kötelezettséget vállal, hogy felépíti az erdei katolikus kápolnát. A ferenceseknek a lány gyógyulásáért felajánlott szigorú imádságos és böjtölő életrendje sikerrel járt, s a pasa lánya meggyógyult. Erre a hálás apa hordatott téglát, épületanyagot az erdőbe, hogy a kápolnát felépítsék. De csak nem tudott belenyugodni, hogy hitellenségeinek templomot építsen, s abba is hagyta a munkát. De Isten nem felejt, s a török pasa lánya ismét beteg lett, újra megszállta a gonosz. Alig élt már, haldoklóit. Kérte a pasa a 185
